BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak látszólag olcsó a Micron

A Micron részvényárfolyama 2018-ban 65 dollárról 34 dollárra esett, ami 46 százalékkal alacsonyabb, mint az év közepi csúcs.

Historikusan az egyik legalacsonyabb P/E- (árfolyam/egy részvényre jutó nyereség) hányadost láthatjuk a Micronnál, ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy alulértékelt a részvény. A félvezetőszektorban sűrűn változnak a ciklusok, emiatt a befektetőknek is gyorsabban kell reagálniuk. Az elmúlt hat évben két felfelé ívelő ciklusa volt az iparágnak, és a Micron részvénye is ezekben az időszakokban – 2012–2014, valamint 2016 vége és 2018 között – teljesített a legjobban.

A legfrissebb adatok szerint négyszeres P/E-rátán forog a részvény, ami hatéves mélypont, ám érdemes megvizsgálni a fundamentális okokat. A vállalat nyereségessége idén csúcsot döntött, és a részvényárfolyam is ennek megfelelően magasan járt, a jövő azonban már nem feltétlenül néz ki olyan fényesen, és ezt a vállalat és az elemzők is megerősítik.

A Micron részvényárfolyama 2018-ban 65 dollárról 34 dollárra esett, ami 46 százalékkal alacsonyabb, mint az év közepi csúcs. Ám trendfordulóra eddig kevés jel utal, és ha a múltat vesszük alapul, az előző ciklus végén 74 százalékot veszített az értékéből a vállalat. Technikailag a 34 dollár körüli támaszt érdemes figyelni, amelyet a gyorsjelentés közzététele után, a zárás utáni kereskedésben le is tört a részvény. Egyelőre stabil cash flow termelés jellemzi a vállalatot, 2018-ban adósságainak több mint felét vissza tudta törleszteni a jelentősen megugró bevételeknek és profitnak köszönhetően. Kérdés azonban, hogy az iparági ciklus lefelé szálló ágában hogyan fog teljesíteni a cég, és a befektetései milyen sikerrel járnak.

Pozitív viszont a Micron hitelminősítése, ami a fenti okokra vezethető vissza. Stabilak tehát a cég kilátásai, ám egy lefelé tartó iparági ciklus nyomást gyakorolhat a részvényárfolyamra, ezért érdemes a cég pénztermelését figyelni a következő időszakban. Ha továbbra is stabil pozitív cash flow termelésre lesz képes, akkor nem kell félniük a befektetőknek egy gyengébb növekedéssel, enyhe visszaeséssel járó ciklusban sem, de egyelőre inkább a csökkenő trend folytatódása várható.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.