BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felpörgött az Appeninn

Meghatározó céges hír nélkül is repeszt az Appeninn árfolyama a BÉT-en, ráadásul a részvény forgalma is kiemelkedő.

Kevesebb mint egy hónap alatt közel harmadával drágult az Appeninn részvénye a Budapesti Értéktőzsdén. December 21-én még a tavalyi év legalacsonyabb árfolyamán, 417,5 forinton kötöttek rá üzletet, a héten pedig már 550 forint felett is. Forgalma is számottevő, tegnap bekerült az öt legkeresettebb részvény közé. A kereskedés a héten kapott igazán lendületet, a hétfői és keddi 108 és 130 millió forintos forgalmat szerdán 570 milliós követte.

A Hattyú-ház is a portfólióhoz tartozik
Fotó: MTI/Jászai Csaba

A kiugró aktivitással aznap 10 százalékos árfolyamrali párosult, tegnap pedig már délre elérte a részvénykereskedés volumene a 300 millió forintot. A közvetlen szektortársak sem teljesítenek rosszul: egy hónapos időtávon a Budapesti Ingatlan (BIF) részvénye 13, a Graphisoft Parké 1,1 százalékkal drágult.

A lapunk által megkérdezett elemzők szerint nincs fundamentális változás a társaság kilátásaival kapcsolatban, így továbbra is az Appeninn tavaly közzétett befektetői stratégiája az irányadó. A várakozásokat az is fűtheti, hogy a cég idén még a dinamikus növekedésre fókuszál, de várhatóan 2020-tól már osztalékot fizethet a részvényeseknek.

A társaságban a két érdekeltségén (Konzum Nyrt. és Konzum II. Ingatlanbefektetési Alap) keresztül összesen 32,38 százalékkal rendelkező Fekete Péter, a Konzum vezérigazgató-helyettese egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy a meglévő ingatlanvagyon jelentős növelése mellett a céljuk, hogy középtávon szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT-té) váljanak, ám ennek az a feltétele, hogy az ingatlanüzemeltetés mellett -fejlesztéseket is végezzenek.

Az Appeninn-elemzéseket készítő Concorde legutóbb októberben frissítette a cég kilátásait. A nyár közepén meghatározott 12 hónapos célára azóta változatlanul 743 forint, ajánlása pedig felhalmozás.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.