BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglehet az egymilliárd eurós nyereség

Kisebb esést hozott az OTP-részvények piacán a szerda délután közzétett széles körű elemzői konszenzus, amely szerint 330 milliárd forintos éves nettó OTP-profit adódik, de ez a sor a korrekciós tételeket nem tartalmazza. Azokat is figyelembe véve 306,7 milliárd forint lehet a nettó eredmény.

Nem várható nagy meglepetés az OTP Bank pénteken megjelenő negyedik negyedéves eredménybeszámolójától, a befektetők az idei éves várakozásokra lesznek leginkább kíváncsiak – mondta a Világgazdaságnak Le Phuong Hai Thanh, a Concorde elemzési üzletágvezetője. A piac arra számít, hogy összességében teljesül a hónapokkal ezelőtt – Csányi Sándor elnök-vezérigazgató által – bejelentett egymilliárd eurós profitcél – fűzte hozzá a Concorde vezető elemzője, aki a negyedik negyedévre 64,6 milliárd forint korrigált nettó nyereséget jelez előre, 8,6 százalékkal magasabbat a 2017-es bázisidőszakénál.

A negyedéves profit pedig várakozása szerint meghaladta a 66,6 milliárd forintot (éves összehasonlításban ez 2,7 százalékos csökkenés lenne). A működési környezet lényegében nem változott, emellett dinamikusan – 10 százalék feletti mértékben – 155 milliárd forintra bővülhetett a bankcsoport nettó kamatbevétele. Hai Thanh szerint a díj- és jutalékbevételek az akvizíciók ellenére kismértékben, 1,8 százalékkal csökkenhettek, aminek fő okai az OTP Alapkezelő mérséklődő díjtételeiben keresendők. A hitelintézeti csoport teljes bevétele vélhetően majdnem 8 százalékkal gyarapodott, de ezzel párhuzamosan ennél is magasabb mértékben nőttek a működési költségek, többek között a magas év végi bónuszok miatt.

Fotó: JENS KALAENE / AFP

A Concorde teljes évi OTP-profitvárakozása 327,4 milliárd forint (korrigált), míg a számviteli nyereség adatsoron 307 milliárd forintra számítanak. A vezető elemző pozitív hírekre számít a kamatmarzsok tekintetében az idén: Ukrajnában és Oroszországban az árrések vélhetően tovább csökkenhetnek, de például Magyarországon – az emelkedő Bubor miatt – valószínűleg nőnek majd a marzsok.

Az Erste szakértőinek várakozása szerint az elmúlt negyedévekhez képest némileg csökkenhetett a bankcsoport profitja, de még így is erős számokat mutathat fel, a profit éves szinten elérheti az 1 milliárd eurós szintet is. A negyedik negyedévre 59,9 milliárd forint korrigált adózott eredményre számít az Erste elemzője, míg éves szinten 323 milliárd forintot érhetett el a bank. A nettó kamatbevétel 11 százalékkal növekedhetett éves alapon a volumenbővülés hatásaként, a működési költségek 11,3 százalékkal emelkedhettek éves összehasonlításban, nagyrészt a személyi kiadások miatt. Az Erste osztalékvárakozása részvényenként 230 forint, a 2018-as üzleti év terhére.

Az OTP szerdai közzétette az általa készített elemzői konszenzus részleteit. A tizennégy előrejelzés alapján készített adatsor szerint a bankcsoport negyedik negyedéves számviteli profitja 66,3 milliárd forint volt, ami éves alapon 3 százalékos csökkenést jelentene. A korrekciós tételek nélkül számított nyereség pedig a várakozások szerint 13 százalékkal 67,3 milliárd forintra emelkedett éves alapon. Az elemzők stabil, 10 százalékos összesített bevételnövekedésre számítanak, ugyanakkor a költségek emelkedése is hasonló nagyságrendű lehetett.

További részletek a csütörtöki Világgazdaságban

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.