BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rizikó nélkül már nincs hozam

A Világgazdaság Tőzsdekonferenciáján magyar elemzőházak vezetői egyetértettek abban, hogy alapvetően megváltozott a részvénypozicionáltság, a befektetők készülnek egy nagyobb piaci esésre, a kérdés, hogy ez vajon idén bekövetkezik -e.

Le Phuong Hai Thanh a romló aktuálpolitikai helyzetre és gazdasági mutatókra hívta fel a figyelmet. Miró József, az Erste vezető elemzője úgy látja, hogy átlagos értékeltséghez egy „folyamatos rettegés” tartozik jelenleg.

A piacon most meg kell találni azokat a részvényeket, amelyekben érték van, csakis ezekből szabad szelektálni.

Cinkotai Norbert szerint figyelni kell arra, hogy már egy kisebb részvénypiaci esésre is azonnal igyekeznek reagálni a jegybankok és politikusok, a nagy kérdés szerinte, hogy „eshetnek -e egyáltalán a piacok”. A jegybankok véleménye szerint igyekeznek védeni a piacokat, az árazási mutatók alapján nincs kifeszített helyzet, inkább arra számítanak, hogy 3-5 éves horizonton nem lesznek értelmezhető hozamok.

Kuti Ákos a nemzetközi folyamatokat inkább erősen változóként írja le,

a tavalyi erős optimizmust előbb a pánik, majd a visszafelé kapaszkodás váltotta fel.

Szerinte ilyenkor értékelődik fel az elemzői tudás, amikor meg kell találni azokat a társaságokat, amelyek a romló környezetben is képesek a teljesítményre. A magyar hozamvárakozás szerinte felfelé tart. Török Lajos szerint még mindig nagyon sok pénz van a piacokon, a kérdés, hogy lesz -e még rendelkezésre álló tőke az oldalvonalon, mert addig nem várható 30-40 százalékos esés.

A magyar részvényekkel kapcsolatban jó lehetőségeket lát Le Phuong Hai Thanh, vannak storyk, de az osztrák piacot is nagyon kedveli, ahol az európai folyamatok mellett nagyobb a potenciál. A KBC vezető elemzője is egyetért, szerinte

a magyar piac lehet felülteljesítő a következő években és remélhetőleg jobban látható lesz majd az elemzői munka gyümölcse.

Ezzel együtt az amerikai piacot továbbra is preferálja és nem számít arra, hogy az európai részvények felülteljesítenének.

Az MKB Elemzési Központ elemzési üzletág igazgatója felhívja a figyelmet a BÉT elemzési programjára, amely rávilágított a kisebb részvényekre, így releváns tudás mellett megnőtt az érdeklődés a csoport iránt.

  • Erre jó példa az Alteo, amely korábban nem volt preferált szektor, mégis kifejezetten jó teljesítményt tud elérni,
  • vagy a Masterplast, amelyre így nagyobb fókusz jut.
  • Miró József fontosnak tartja, hogy most nem arra számít az elemző, hogy helyreáll a részvény árfolyama, hanem a potenciált lehet felismerni. Elsősorban a jövőbeli lehetőségekre kell fókuszálni, így például a Richternél, hogy hogyan tudja a szerializációs kihívást megoldani vagy a Mol-nál jöhet -e pont az INA kérdésben és így tovább. Most tehát az események bekövetkezése a kérdés, a döntésekre válaszolva kell megválasztani a befektetéseket. Cinkotai Norbert szerint, ha van egy víziónk, mint például a Roku volt a KBC ötlete a streaming piacon, akkor lehet realizálni jó hozamot. A Concorde vezető elemzője szerint

    az elemzői munka akkor értékelődik fel, ha jönnek a rossz hírek, ilyenkor különösen nagy szükség van a szaktudásra.

    Az OTP-vel kapcsolatban a szakértők azt emelték ki, hogy most zajlik az átalakulás, a régiós csoporttá válás, ennek sikerén múlik a jövő. A kockázat továbbra is ott van Szlovéniában Cinkotai Norbert szerint, de komolyabb problémára nem számít, a hitelbővülés nagy potenciált jelent.

    Az Erste vezető elemzője az új, megvásárolt bankok jövedelmezőségét és az OTP akvizíciós csapatának hozzáértését emelte ki, illetve hogy továbbra is sztorik, pletykák mozgatják az árfolyamot. A Concorde vezető elemzője szerint volumenbusinessé válik a banki tevékenység, a méret számít és vannak hosszú távon is lehetőségek a bankban.

    A Richter sztorija a vezető elemzők szerint változik jelenleg. Az első negyedéves számok nem hozták a részvénynél a vártat a Concorde vezető elemzője szerint,

    de figyelni kell arra, hogy az új indikáció, a bipoláris depresszióval kapcsolatos hír bármikor megérkezhet.

    Az Esmya régebben a modellekben 500 forint/részvény értéken szerepelt, mostanra ez közelít a 160 forinthoz. Az Erste vezető elemzője szerint a gyógyszervállalatok talán alulbecsülhették a szerializációval kapcsolatos rájuk váró munkát, ez lehet az oka a mostani kapacitásproblémáknak.

    Török Lajos, az Equilor vezető elemzője, Miró József, az Erste vezető elemzője, Kuti Ákos, az MKB Elemzési Központ elemzési üzletág igazgatója, Cinkotai Norbert, a KBC vezető elemzője és Le Phuong Hai Thanh, a Concorde vezető elemzője a Világgazdaság tőzsdekonferenciáján
    Fotó: VG / Kallus György

    Az Esmya védettsége jövőre megszűnik Európában, ezért további leírásokra számít, különösen, ha az Egyesült Államokban is elbukik és az Allergan is elengedi ezt a lehetőséget.

    Cinkotai szerint ha az Esmya kikerülne teljes mértékben a könyvekből, az sokat javítana a hangulaton és a megítélésen. Szerinte a bérköltségek kordában tartása hosszú távon is befolyásolhatja a Richter árfolyamát.

    A MOL viszonylag jól tartja magát a panelbeszélgetésen elhangzottak szerint. Le Phuong Hai Thanh szerint az első negyedéves teljesítményt a finomítói marzsok húzták le jelentősen, ezt még be lehet hozni szerinte az év során. Itt az MSCI átsúlyozás során jó hírek jöhetnek és nőhet az olajtársaság súlya az indexben.

    A Mol és horvát kormány közötti per eredménye akár 200 forint/részvényes plusz jövedelmet is jelenthet a Mol számára.

    A KBC vezető elemzője a 290 feletti dollár árfolyamra hívta fel a figyelmet, ami előnyös a vállalatnak. Török Lajos szerint nagyon fontos, hogy a menedzsment víziója egyértelmű, az eddigi teljesítés is jó volt. A kérdés, hogy ha egy gazdasági megtorpanás jöhet, akár itthon akár a régióban, de vajon hogyan alakul a fogyasztási szegmens, ha megáll a bérnövekedés és az emberek jobban meggondolják a fogyasztásaikat.

    Miró József az Ural/Brent árkülönbözetére hívja fel a figyelmet, amely áprilisban pozíciót is váltott egy átmeneti időszakra. Ez a kelet-európai olajfinomítók számára kedvezőtlen, hiszen ők az Uralra vannak optimalizálva. A 2020-as tengerjáró hajókra vonatkozó szabályozási változástól spread növekedést vár és a finomítói jövedelmezőség is növekedhet szerinte. Az MKB Elemzési Központ elemzési üzletág igazgatója szerint már nem egyértelműen olajvállalat a MOL.

    A jövőre felkészülve most egyfajta mix a csoport, a stratégiai szemléletet is mérlegelni kell.

    A Magyar Telekomnál nem lehet megkerülni, hogy mennyi osztalék lenne elegendő a befektetők számára. A Concorde vezető elemzője szerint alulértékelt a papír, de nem eladható sem növekedési, sem osztaléksztoriként. A KBC vezető elemzője a hozamkörnyezetre hívja fel a figyelmet, a Nemzeti Kötvény például versenyt teremt. Szerinte a Magyar Telekom tudna több osztalékot fizetni és az új versenytárs, a DIGI még nem annyira erős, kisebb fenyegetést jelent, amelyre korábban számítottak az elemzők. A gazdasági növekedésből azonban kevéssé tud profitálni a vállalat.

    Az Equilor vezető elemzője hiányolja a menedzsment stratégiáját és szerinte iparági fúziók ronthatják a környezetet a társaság számára és romolhat a marzs. Kuti Ákos szerint növekedési pályát az jelenthetne, ha a rendszerintegráció kevésbé kötődne az EU-s folyamatokhoz vagy a hálózatokon tudna többet profitálni. Erre azonban kevés esélyt lát. Az 5G tender kapcsán az Erste vezető elemzője 100 milliárd forint feletti tétellel számol, amely lehet, hogy nem is kell majd a társaságnak. Szerinte az osztalék akár hirtelen meg is ugorhat, ha a költségek ennél alacsonyabbak lesznek.

    A panelbeszélgetés szereplői voltak:

    Cinkotai Norbert, a KBC vezető elemzője

    Kuti Ákos, az MKB Elemzési Központ elemzési üzletág igazgatója

    Miró József, az Erste vezető elemzője

    Le Phuong Hai Thanh, a Concorde vezető elemzője

    Török Lajos, az Equilor vezető elemzője

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.