BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,20 százalékos csökkenéssel zárt kedden.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 532,49 pontos, 1,20 százalékos csökkenéssel, 43 781,96 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma kimagasló, 29,3 milliárd forint volt, aminek nagy része közvetlenül zárás előtt bonyolódott, pár másodperc különbséggel valamennyi nagy részvényből jelentős pakett cserélt gazdát. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta,

a budapesti tőzsde jelentősen alulteljesítő volt a nemzetközi környezethez képest.

Európában iránykeresés volt jellemző, a német index enyhe pluszban, a francia pedig enyhe mínuszban volt zárás előtt. A BÉT ehhez képest jelentős mínuszban fejezte be a napot, a Mol és a Richter esett a legnagyobb mértékben, de az OTP árfolyama is csökkent.

Fotó: Kallus György

A vezető elemző kiemelte, hogy a forint délelőtt rekord alacsony szintre gyengült az euróval szemben – 337 fölött is járt az euró árfolyama –, délutánra volt egy kis fordulat, de

a magyar fizetőeszköz továbbra is gyenge, 336 forint fölött jegyzik az eurót.

Hozzátette, nem volt semmilyen konkrét hír, az európai kereskedésben pedig délelőtt kifejezetten jó hangulat volt, ennek ellenére gyengült a forint.

 

  • A Mol árfolyama 80 forinttal, 2,66 százalékkal 2926 forintra esett, 7,6 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 14 300 forintra gyengült, forgalmuk 13,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 442 forintot ért záráskor, forgalma 208,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyam 120 forinttal, 1,99 százalékkal 5900 forintra csökkent, forgalmuk 7 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 3941,90 ponton zárt kedden, ez 16,59 pontos, 0,42 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
  • Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.