BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

London és Frankfurt mínuszban, míg Párizs pluszban zárt. A BUX csökkenéssel zárta a csütörtököt.

Túlnyomórészt emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, miután az amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodás aláírásával a rövid távú bizonytalanságok egy része elenyészett.

  • A londoni FTSE-100 mutató 0,43 százalékos,
  • a frankfurti DAX-index pedig 0,02 százalékos mínuszban,
  • míg a párizsi CAC-40 index 0,11 százalékos pluszban zárt.
  • Milánóban 0,74 százalékkal, Madridban pedig 0,64 százalékkal emelkedett az irányadó mutató.

    Csökkenéssel zárt a BUX

     

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 44 350,39 ponton zárt csütörtökön. >>>

    A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,24 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,22 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 0,14 százalékkal kúszott feljebb.

    Fotó: Shutterstock

    Donald Trump amerikai elnök és Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes Washingtonban szerdán aláírta a két ország közötti kereskedelmi részmegállapodást, ám az kérdéses, hogy a kínai fél miként tartja be azt az ígéretét, miszerint két év alatt 200 milliárd dollárral emeli amerikai importjának értékét 2017-hez képest. Ráadásul a jelenleg érvényes pótvámok érvényben maradnak az átfogó megállapodás aláírásáig.

    Ezzel együtt enyhén erősítette a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát az a kilátás, hogy nem mélyül tovább a súlyos károkat okozó kereskedelmi háború a világ két legnagyobb gazdasága között.

    New Yorkban mindhárom irányadó tőzsdeindex történelmi csúcson járt a csütörtöki kereskedés során. Az európai tőzsdezárás idején

  • a Dow Jones ipari átlag 0,58 százalékos,
  • az S&P 500-as index 0,51 százalékos,
  • a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,57 százalékos pluszban állt.
  • A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

    A márciusi határidős jegyzésekben

  • a Brent hordónként 1,39 százalékos pluszban, 64,89 dolláron,
  • a februári szállítású WTI pedig 1,61 százalékos nyereségben, 58,74 dolláron forgott háromnegyed hatkor.
  • A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,19 százalékkal, 1551,05 dollárra süllyedt.

    Egy euróért 1,1132 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,16 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.