BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eufória a piacokon, az arany még kitart

A válságintézkedések fokozatos feloldása és a széles körű fiskális lazítás következében eufória uralkodik a piacokon.

A válságintézkedések fokozatos feloldása és a széles körű fiskális lazítás következében eufória uralkodik a piacokon. A Nasdaq index azután, hogy

márciusban 40 százalékos zuhanást követően 7000 pont alá került, kedden elérte a 10 ezres mindenkori csúcsot. Az olaj árfolyama április vége óta emelkedő trendben van.

A WTI júliusi kontraktusának árfolyama a 17,5 dolláros hordónkénti árról egészen 40 dollárig emelkedett, eltüntetve a különböző lejáratok közötti árréseket. Ebben szerepet játszott, hogy az OPEC+ országai szombaton július végéig meghosszabbították a történelmi, 9,7 millió hordós napi kitermeléscsökkentési kvótájukat. A kereslet emelkedett, és emelte az olaj kurzusát, hogy a vártnál kedvezőbb munkanélküliségi adat jelent meg az Egyesült Államokban. Az olajár emelkedésének azonban van ellentétes hatása is:

visszatérhetnek a piacra azok a szereplők, akik korábban az alacsony ár miatt szüneteltették a tevékenységüket, gondolva az amerikai palaolaj-kitermelőkre is. Emellett gátat szabhat az emelkedésnek a járvány esetleges második hullámától való félelem.

Az arany a rövid távú taktikai előnyök hiányában és az összpiaci eufória hatására 5 százalékos korrekcióval az 1700 dollár unciánkénti árhoz tért vissza. A pénteki intézményi jelentés szerint 8 százalékkal csökkent a vételi kitettség. A nettó kitettség összesen 137 vételi kontraktus, ez éves szinten a legalacsonyabb érték. Ez azonban nem jelenti, hogy a befektetők teljesen elfordultak volna az aranytól. A londoni nemesfémpiacon fedezett ETF-ek mérete mindenkori csúcsra ért, 100 millió unciányi kitettséggel. Ez részben azzal magyarázható, hogy a márciusi extrém piaci helyzetben a New York-i tőzsdei aranyár és a London Bullion Market között hatalmas különbségek alakultak ki, s az árjegyzők óriási veszteségeket szenvedtek. Az árjegyzők most jóval konzervatívabb limiteket alkalmaznak, a befektetők pedig kitettségük egy részét az említett ETF-ekbe mozgatták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.