BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közelítenek a célárak az árfolyamhoz

Sorra érkeznek a frissített elemzői ajánlások az OTP negyedéves jelentése után. A kép vegyes, céláremelésekre és -csökkentésekre is van példa.

Az OTP Bank negyedéves jelentését követően sorra érkeznek a frissített ajánlások és célárak a külföldi elemzőktől. A részvény árfolyama a beszámoló közzététele óta már 5,5 százalékkal emelkedett, holott több elemző épp az elmúlt napokban vágta vissza jelentős mértékben – egyikük 5400 forinttal – a bankpapír célárát. Igaz, a szakértők fele változatlanul vételre ajánlja az OTP-papírokat.

A Refinitiv adatbázisában a célárfolyamok mediánja jelenleg 11 900 forint, vételt nyolcan, tartást heten javasoltak, eladást pedig mindössze egy elemzőház ajánl a befektetőknek.

Jelentőset vágott az OTP célárfolyamán a lengyel MBank: az eddigi 14 681 forintos célszint helyébe 11 039 forint lépett, az ajánlás tartás. A VTB Capital még nagyobbat csökkentett, 17 400-ról 12 ezer forintra nyeste a célárat, az elemzőjük vételt javasol. Szerényebbet lépett az egyedüliként eladást javasló Santander szakértője, az eddigi tízezer forintos célára 10 500 forintra emelkedett. Tegnap a Société Générale elemzője is módosított: 10 ezerről 11 ezerre változtatta a célárfolyamot, ajánlása tartás.

Fotó: Akos Stiller/Bloomberg/Getty Images

A vezető amerikai bankházak egyelőre kivárnak, nem változtatott a júniusban meghatározott 13 ezer forintos 12 havi célárán és a vételi ajánláson a Goldman Sachs sem. Ennek fő oka, hogy

a gyorsjelentésben látott pozitív és negatív folyamatok kiegyenlítik egymást.

A Goldman elemzője a Világgazdaságnak elküldött kommentárban azt írta, egyértelműen pozitívum, hogy a második negyedévben a hitelintézet kockázati költségei 24 százalékkal voltak alacsonyabbak a konszenzusnál, emellett 36 százalékkal a GS prognózisánál is. Eközben a nem teljesítő hitelállomány csak mérsékelten, 22 bázisponttal emelkedett, a negyedév végén az arány 4,4 százalék volt. Az OTP menedzsmentje jelezte, hogy a hitelkockázati költségráta éves nagysága 125 bázispont körül alakulhat (a hitelállomány 1,25 százaléka), míg a Goldman magasabb aránnyal, 180 bázisponttal kalkulált.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.