BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új támaszt talált a BUX

A BUX indexben 37 500–38 000 pont között húzódó nagyon erős támaszzóna szeptember végén elesett, majd 37 100 pontnál kialakított egy támaszt a kurzus, ahonnan sikerült emelkedő irányba fordulnia.

A BUX indexben 37 500–38 000 pont között húzódó nagyon erős támaszzóna szeptember végén elesett, majd 37 100 pontnál kialakított egy támaszt a kurzus, ahonnan sikerült emelkedő irányba fordulnia. A pénteki kereskedést már 39 256 forintnál zárta az árfolyam a Mol és a Richter jó teljesítményének köszönhetően. Az OTP egyelőre nem tudott beállni az emelkedő blue chipek sorába, pedig további katalizátort jelentene a BUX-nak, ha a bankpapír is elindulna felfelé. 

Az utóbbi hetekben nem volt jelentős mozgás az OTP árfolyamában. Jelenleg a 7800 forintnál található erős támasz felett sávozik a kurzus, de egyelőre nem érkezett meg a fordulat. Emelkedés utoljára augusztus elején volt a részvény piacán, azóta nem érkezett vételi erő. Jelenleg két forgatókönyvet érdemes figyelembe venni: ha sikerülne a 7800 forintos támaszról emelkedő irányba fordulnia az árfolyamnak, akkor a 9400–9500 forint közötti ellenállást vehetné célba a kurzus. A másik lehetőség a 7800 forintos támasz törése, ebben az esetben gyorsan 2016 óta nem látott szintre kerülhetne az árfolyam, és elindulhatna a 7400 forintos támasz irányába. 

A BUX index változása

Július és augusztus során a 2780–3000 forint közötti zónában mozgott a Mol árfolyama, ahonnan szeptember elején elindult lefelé, és a hónap végére 2320 forintig esett az árfolyam. Ez a szint az idei év során több alkalommal (februárban és májusban) is erős támasznak bizonyult, és jelenleg is ezen a szinten alakított ki egy támaszt az árfolyam, ahonnan meredek emelkedés indult. A múlt pénteki kereskedést 2570 forintnál zárta a kurzus, és rövid távon további emelkedésre lehet számítani. A következő erősebb ellenállás 2780 forintnál húzódik. 

A Richter árfolyama 6500–7700 forint között oldalazott hónapokon keresztül. Július elején elindult felfelé, és az árfolyamnak sikerült áttörnie a 7700 forintot is. Augusztus elején elakadt az emelkedés 8400 forint magasságában, majd egy korrekció során az árfolyam visszaesett 7100 forintig. Itt kialakított egy támaszt szeptember végén, majd emelkedés indult. A pénteki kereskedést már 7860 forintnál zárta az árfolyam, a technikai kép alapján van tere a további emelkedésnek. A következő ellenállást 8450 forint jelenti.  

A Magyar Telekom a 300 forintnál húzódó erős támaszhoz érkezett szeptember végére, a múlt hét során már a szint alá került az árfolyam, a pénteki kereskedés 291 forinton zárult. A lejtmenet hetekkel ezelőtt kezdődött, augusztus végén megtorpant a kurzus 345 forintnál, és azóta ismét mélyrepülésben vannak a távközlési cég részvényei. Háromszáz forint egy nagyon jelentős kulcsszint, ennek a törésével 2013 óta nem látott szintre esett az árfolyam. További csökkenés várható, ha nem sikerül a szint fölé visszakapaszkodnia a Telekomnak, a következő erősebb szint 270 forintnál található. Hosszabb távon is csökkenő trendben mozog a Magyar Telekom, az idén eddig csak nagyon rövid emelkedő időszakok voltak, és az év elején még bőven 400 forint felett járt az árfolyam. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.