BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lecövekelt a forint, délután jönnek az izgalmak

A legtöbb tényező a hazai deviza további erősödését támogatja, de az amerikai inflációs adat még boríthat mindent.

Kivárás mutatkozik a forint piacán, a kereskedők, ahogy a fél világ, a 14.30-kor érkező amerikai inflációs adatra várnak. Szerda délelőtt egy euróért 378 forintot kértek a bankközi devizapiacon. A magyar deviza szempontjából kedvező, hogy folytatódik a dollár gyengülése az euróval és a főbb devizákkal szemben. Ezt a Fed döntéshozóinak kommunikációja váltotta ki, akik a kamatemelési ciklus közelgő lezárására tettek utalásokat, ez erősíti a globális kockázatvállalást. 

A forinttal kapcsolatban pedig egyre többen úgy vélik, túlzó volt a múlt heti nagy gyengülés. Az is forinterősítő, amiről Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke beszélt kedden az InfoRádióban, ahol megerősítette, nem tervez változtatni a jegybank a kitűzött inflációs célon. 

Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Mint ahogy a Fed inflációs célsávja sem változik. Délután teszik közzé a júniusi inflációs adatokat, a várakozások szerint éves szinten már csak 3,1 százalékos volt a fogyasztói árak emelkedése, ami az azt megelőző hónap 4 százalékához képest jelentős visszaesést mutatna. A Bloomberg-konszenzus a Fed által fontosabbnak tartott maginflációra kerek 5 százalék, ha ennél alacsonyabb adat érkezik, az jótékony hatással lehet a feltörekvő piaci devizákra, így a forintra, valamint újabb löketet adhat a részvénypiacoknak, a kötvénypiaci hozamok pedig lefelé korrigálhatnak.

Az adat érdemben befolyásolja a további kamatemelésekkel kapcsolatos piaci várakozásokat. Jelenleg a júliusi 25 bázispontos emelést szinte biztosra veszi a piac, az azt követő kamatdöntésekkel kapcsolatban azonban már megoszlanak a vélemények

– vélik az OTP Global Markets elemzői. 

Egyébként Virág Barnabás üzent a devizapiacnak is, mint mondta: 

A forint árfolyamában a legfontosabb tényező a magyar gazdaság kockázati megítélése; új szemlélettel kell az árfolyamra tekinteni, le kell számolni azzal a gondolattal, hogy a gyengébb árfolyam az exportnak kedvez, mert ahol tartós növekedés volt a régióban, ott stabil árfolyam volt, ezért a stabilitásra helyezik a hangsúlyt.

A Commerzbank előrejelzése szerint a forint az év végére tovább erősödhet, mert az infláció várhatóan gyorsabban mérséklődik, mint amilyen ütemben az MNB kamatot fog csökkenteni, így a reálkamat kevésbé lesz negatív, ezért 365 forintos euróárfolyamot prognosztizálnak 2023 végére. Jelezték ugyanakkor, továbbra is bizonytalan a helyzet az uniós forrásokról folytatott viták miatt. 

A technikai kép is a forintnak kedvez – jelezték a Raiffeisen Bank elemzői –, ennek megfelelően szépen híznak a forinterősödésre játszó pozíciók. Jó hír, hogy a folyamatosan lefelé tartó, jelenleg 389,4 körül húzódó 200 napos mozgóátlag működik, rendre megakasztja az esetleges forintgyengülést. Legalább ilyen fontos, hogy az euró-dollár keresztárfolyam ötödik kereskedési napja emelkedik, közel van a tavasszal beállított éves csúcs, vagyis az 1,11 dolláros euróárfolyam. 

 


 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.