A globális energiaátmenet során a földgáz szerepe – paradox módon – előtérbe kerül. Nem örökre, hiszen fosszilis energiahordozóról van szó, de mivel a fajlagos szén-dioxid-kibocsátása csupán harmada egy szénerőműének, illetve a gázerőművek jól simítják ki a megújuló erőművek termelésingadozásait, ezért gázra és gázalapú áramtermelésre még sokáig szükség lesz.
Ez a fosszilis energiahordozó jelenleg a legkisebb rossz, amely nélkül a szénerőművek fokozatos leállításának és a megújulók gyors térnyerésének folyamata nem bonyolítható le. Az akkumulátortechnológia fejlődése és olcsóbbá válása idővel megteremtheti majd a lehetőségét annak, hogy világunk a szén után a gáztól is elbúcsúzzon, de ez a távoli jövő.
A következő években, évtizedekben még rengeteg földgáz kell. Nem ok nélkül tették (teszik) fel a kérdést az orosz–ukrán háború kirobbanása óta Európában, illetve az ambiciózus zöldülési tervet szövögető Ázsiában is: lesz-e elég gáz és ha igen, mennyibe kerül majd? Nos, a kérdés első felére a válasz az, hogy sok olcsón kitermelhető gázlelőhely van Észak-Amerikában, Ausztráliában, a Közel-Keleten és Afrikában is. A jelentős kereslet és egyben kínálati hiány azonban nem itt jelentkezik, hanem Európában és Ázsiában.
Miközben Európa az orosz gáz kiváltásával küzd, Ázsiában folyamatosan és lendületesen nő a gáz iránti igény. A kínai energiamixnek jelenleg 56 százalékát adja a szén és csupán 8 százalékát a földgáz. A kínai pártvezetés 2030-ra 15 százalékra emelné a gáz arányát, haladva a 2060-ra kitűzött karbonsemlegesség felé. Ennek mentén becslések szerint 2035-re az ázsiai nagyhatalom duplázhatja gázfogyasztását. A növekedés mértéke megközelítheti Európa mai fogyasztásának 80 százalékát.
Tartósan, sőt, növekvő mértékben lesz tehát szükség a gázra még egy jó ideig. A jelentkező kereslet és a rendelkezésre álló kapacitás összekapcsolásához rendelkezésre áll ugyan a cseppfolyósított földgáz- (LNG-) technológia, amely lehetőséget ad az óceánnyi távolságok átívelésére, az LNG-kapacitások azonban egyelőre szűkösek. Jól mutatja ezt, ha visszatekintünk az elmúlt két-három év történéseire.
Magyarország és Európa mostanra sikeresen kilavírozta magát a 2022-es energiaválságból. Az öreg kontinensen ebben fontos szerepe volt annak is, hogy diverzifikálni tudta az energiaútvonalait és fokozta LNG-importját, elsősorban Észak-Amerikából.
Mindeközben az európai földgáz ára jelentősen csökkent az orosz–ukrán konfliktus kitörésének idejét jellemző csúcsról: az egyéves határidős ár már kevesebb, mint duplája a háborút megelőző évek átlagának. Az USA-ban ugyanakkor ennek csupán harmadába kerül a gáz, ami egyrészt hatalmas versenyelőny az amerikai gazdaságnak. (Ráadásul ezt az előnyt Ázsiával szemben is élvezi, hiszen a keleti kontinens is jelentős importra szorul.)
Másrészt a földrészek között kitágult árkülönbözet gigantikus arbitrázslehetőséget biztosít a háború óta. Ennek a hasznát az LNG-terminálok és a fölgázexportőrök fölözik le. Azok az európai és ázsiai kereskedők, akik már korábban hosszú távú szerződéseket kötöttek a cseppfolyósított földgázra, illetve olyan államok – például Lengyelország –, amelyek jóval korábban mozdultak el ebbe az irányba. (A lengyelek 2018-ban kötöttek megállapodást egy amerikai LNG-vállalattal, hogy az amerikai gázárhoz indexálva vásárolnak majd tőlük földgázt a terminál elkészültével.)
E folyamat részeként kibontakozóban van egy LNG-terminál beruházási ciklusa. A következő ábrán jól látszik, hogy az idén és a következő években jelentős új kapacitások lépnek majd be a piacra.
Így, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy közép-, illetve hosszabb távon mennyibe kerül majd a gáz, azt kell megnézni, hogy mennyibe kerülnek az új LNG-fejlesztések és milyen költségekkel tudnak majd azok működni.
Ebből lesz kalkulálható az a földgázár, ami e projektek hosszú távú megtérüléséhez szükséges. Egy kapacitáshiányos piacon ugyanis az ár oda tart, ahol az új belépőknek megéri beruházni, és így állhat helyre a piaci egyensúly.
A Goldman Sachs legutóbbi becslése alapján az LNG-projektek többsége megawattóránként 28 és 37 euró közötti „breakeven” árral rendelkezik. Ez igen közel esik a jelenlegi 1-2-3 éves európai határidős (TTF) árakhoz, amelyek megawattóránként 33, 30, illetve 28 euró körüli szinten járnak. Így hozzávetőlegesen ez az árszint az, amivel lehetne középtávon kalkulálni. Nem a véletlen műve tehát, hogy a gázárak nem esnek tovább a háború előtti szintekre.
Fontos megjegyezni ugyanakkor azt is, hogy ez csak egy elméleti árszint, hiszen a piaci egyensúly könnyen felborulhat, ahogy történt az orosz–ukrán háború kitörésekor is, ráadásul az akkorival akár ellenkező irányban is borulhat a bili – túlkínálatossá válhat a gázpiac.
Ezt nem is olyan nehéz elképzelni, ha eljátszunk azzal a gondolattal, hogy mi történne, ha véget érne a háború és Oroszország újra hajlandó lenne földgázt exportálni Európába, adott esetben az idővel kijavított Északi Áramlat vezetékeken. Ebben az esetben hirtelen túlkínálatossá válhatna a piac és az árak esni kezdenének.
Ennek a forgatókönyvnek a megvalósulása esetén pedig a piac alját a már megépült LNG-terminálok változó költsége jelenthetné, ami a kitermelési, cseppfolyósítási, szállítási és visszagázosítási díjakból tevődik össze. Miért? Mert, ha újra jönne az orosz molekula és kialakulna egy versenyhelyzet, akkor is szükség lenne még valamennyi LNG-importra, csak sokkal kevesebbre. Az oroszoknak pedig ahhoz, hogy kiszorítsák az LNG-importot, ennek határköltsége alá kellene árazniuk.
Mekkora ez a költség? Amerika–Európa-útvonalon ez az egyéves tengerentúli Henry Hub-árjegyzéssel megawattóránként 18, míg a három hónapossal számolva 12 eurós árpadlót jelenthetne. Utóbbi most egy lokális amerikai túlkínálatos szituációból adódik, de előbbi már kellő ösztönzőt biztosítana az amerikai földgázkitermelők számára is a termelés fenntartásához. (A 18 eurós ár hozzávetőlegesen megfelel a háború előtti évek átlagának.)
Ha az épülő LNG-terminálok tulajdonosai résen vannak és készülnek a fenti szcenárióra, akkor beruházásaik megtérülését hosszú távú volumen- és ármegállapodással próbálják biztosítani. Az alkuerejük most megvan hozzá, ugyanakkor mindig lesz a globális LNG-piacnak egy fedezetlen, rugalmas, „spot” áras része, ami egy túlkínálatos piacon a vevőknek kedvez majd.
Bár messze nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv, de nem elhanyagolható az esélye idővel egy békének, ami után a gazdasági racionalitások mentén, az európai versenyképesség megőrzésének oltárán Európa újra vásárolhatna orosz gázt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.