Közel kétévnyi relatív mélyrepülést követően ismét átlépte a 45 ezer dolláros lélektani határt a árfolyama, a legnagyobb kriptodeviza lendületét továbbra is az első bitcoin ETF várható, január 10 előtti engedélyezése tüzeli az elemzők véleménye szerint.
A befektetők ugyanis szinte biztosra veszik, hogy többszöri halasztást követően a jelenlegi, január 10-zel záruló véleményezési időszak vége előtt már valóban engedélyezi az amerikai tőzsdefelügyelet az első, közvetlenül spot bitcoinba fektető ETF elindítását, hatalmas mennyiségű tőkét vonva be ezzel a kriptopiacra.
A bitcoin december eleje óta több mint 20 százalékot erősödött, a tavalyi év során pedig 155 százalékos felfutást élt meg a kurzus, soha nem látott közelségbe kerülve ezzel a 2021 novemberében felállított 69 ezer dolláros árfolyamcsúcsához.
Eric Balchunas, a Bloomberg kriptopiaci elemzője a Cointelegraph-nak kiemelte: arra, hogy az SEC végérvényesen elutasítja a bitcoin ETF-ek elindítása iránti beadványokat, gyakorlatilag semmilyen esély nincsen, a korábban látott halasztás forgatókönyve azonban továbbra is elképzelhető, igaz, 10 százalék alatti esélyt ad csak erre a szakértő.
Ha a következő két hét során nem engedélyezik az első bitcoin ETF-et, az szinte biztosan azért lesz, hogy időt nyerjenek maguknak.
– fejtette ki Balchunas.
A szakértő ugyanakkor figyelmeztetett: ha az SEC valamilyen okból mégis kategorikusan elutasítja a beadványokat, annak nagyon csúnya vége lehet a felügyelet számára. Véleménye szerint ugyanis a legnagyobb befektetési vállalatok már messze túl sok pénzt és energiát öltek a bitcoin ETF-beadványaik elkészítésébe és a szegmens feltérképezésébe, így szinte biztos, hogy jogi beadványok tömkelegével kezdenék bombázni a szervezetet napokon belül, arról nem is beszélve, hogy mekkora károkat okoznának ezzel a lakossági befektetők számára is.
Ha végérvényesen visszadobnák az ETF-beadványokat, az lenne az évtized szőnyegrántása
– emelte ki a szakértő, utalva ezzel a kriptopiacon rendszeresen látott átveréstípusra, melyben egy-egy mémtoken megalkotója gyorsan magasra pumpálja a kriptója árfolyamát, majd minden pozícióját felszámolja, faképnél hagyva ezzel a befektetőket.
Bitcoin ETF: soha nem látott vérfürdő jöhet a kriptopiaconA kriptopiac jelentős része az év elejére várja az első bitcoin-ETF megjelenését, ez a tokennek a szárnyakat adhat, a kriptotőzsdéket azonban a mélybe ránthatja. A bitcoin ETF létrejöttének nagy nyertesei, de hatalmas vesztesei is lesznek. |
A kriptopiaci befektetők optimizmusát ugyanakkor nemcsak az első bitcoin ETF érkezésének valószínűsége, de az áprilisban esedékes blokkjutalom-felezés is erősíti, mely a múltban rendre újabb történelmi csúcsokig repítette a legnagyobb alternatív deviza árfolyamát.