BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Channahon,,Illinois,,Usa-,June,7,2022:,Exxonmobil,Joliet,Refinery

Gyengére sikerült az ExxonMobil hajrája, a várakozásokat azonban még így is felülmúlta

Amerika legnagyobb olajipari vállalatának gyorsjelentése minden soron visszaesésről számolt be, az elemzők azonban túlzottan pesszimistának bizonyultak. Az ExxonMobil tavalyi nyeresége még a gyenge hajrá ellenére is 36 milliárd dollár lett.

Az elemzői várakozásokat felülmúlta ugyan ⁠⁠az ExxonMobil negyedik negyedéves eredménye, ám az olajipari vállalat nyeresége lényegesen visszaesett az egy évvel korábbihoz képest, főként a nemzetközi olajárak csökkenése miatt. Az Exxon a tavalyi utolsó három hónapot 84,3 milliárd dolláros bevétellel zárta.         

Channahon,,Illinois,,Usa-,June,7,2022:,Exxonmobil,Joliet,Refinery
A vártnál jobb eredményekkel rukkolt elő az utolsó negyedévben az ExxonMobil.
Fotó: Shutterstock

Az Exxon negyedik negyedéves nyeresége 7,63 milliárd dollár, egy részvényre jutó eredménye (EPS) pedig 2,48 dollár volt, ami ugyan az egy évvel korábbi 12,75 milliárd dollárhoz képest 40 százalékos visszaesés, ám az elemzők 2,21 dolláros EPS-várakozásait mégis felülmúlta.

Az olajipari óriás az idei első negyedév során⁠⁠⁠⁠ részvényenként  95 centes osztalékot fizet majd a befektetőinek.      

Az Exxon tavaly 32,4 milliárd dollárt juttatott vissza a részvényeseinek , ebből 14,9 milliárd dollárt osztalék, 17,4 milliárdot pedig részvény-visszavásárlás formájában.  

A vállalat papírjai az elmúlt hónapokban látványos mélyrepülést éltek meg, ami főként a nemzetközi olajárak rapszodikus változásával hozható összefüggésbe: a kurzus az éves csúcspontot jelentő szeptember közepi 120 dollárról január közepére közel 20 százalékkal lesüllyedt, mielőtt az elmúlt napokban korrekcióba kezdett.  

A gyorsjelentés közzétételét követően az Exxon részvényei 1 százalékkal erősödtek a hivatalos tőzsdenyitást megelőző kereskedési időszakban.

Az ExxonMobil árfolyama 1 év
Jókora kilengéseket élt meg ⁠⁠tavaly az Exxon részvényárfolyam⁠⁠a

Az Exxon olaj- és gázipari tevékenységből származó nyeresége  49 százalékkal, 4,1 milliárd dollárra csökkent egy év alatt, az egyéb energetikai termékeinek, például a szélenergiának és a lítiumakkumulátoroknak az értékesítéséből pedig 3,2 milliárdos profitot ért el, ami 21 százalékos visszaesés éves viszonylatban.

Az Exxon egész éves, 2023-as nyeresége 36 milliárd dolláron állapodott meg, ami egy részvényre vetítve 8,89 dolláros EPS. A vállalat tavalyi átlagos kitermelése napi 3,73 millió hordó olajegyenérték volt, ami nagyjából azonos az egy évvel korábban előállított mennyiséggel.  

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.