BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymás közt adják-veszik a legjobb állampapírokat a magánbefektetők

Egymásra talált a Facebookon a kereslet és a kínálat: aki idő előtt adná el PMÁP-papírját, a kincstárinál jobb árat is kaphat érte.

A Prémium Magyar Állampapírok népszerűsége megkopott az utóbbi hónapokban, miután a kibocsátó több lépcsőben módosított a kondíciókon, a korábbi sorozatok azonban kifejezetten keresettek, szerdán már külön Facebook-csoport is alakult az egymás közötti „nemhivatalos” kereskedés lebonyolítására. 

LUS_IMG_3284
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Itt azokat a PMÁP sorozatokat adhatják-vehetik a magánszemélyek, amelyek a kincstárnál már nem elérhetők, tehát a 7,9 százalékos éves kamattal indító, majd 2025 tavasztól inflációkövetővé váló 2032/J kivételével az összes többit. Az Állampapír adásvétel – magánszemélyek között nevű Facebook-csoport nyilvános, amelyhez 14 óra alatt közel 200-an csatlakoztak. A leírás szerint a csoport célja, hogy 

piacteret biztosítson magánszemélyek közötti Magyar Állampapír adásvételekhez. Ha szeretnél már nem kapható állampapírokat vásárolni vagy a kincstári visszavásárlási árnál drágábban eladni, akkor itt a helyed!  

Miért vonzók a korábbi PMÁP-ok?

A régebbi kibocsátású PMÁP-ok azért keresettek, mert 2024-ben kiemelkedő kamatot termelnek: a kamatbázis a 2023-as átlagos infláció (17,6 százalék), erre pedig sorozattól függően magas, akár 1,5 százalékpont kamatprémium tevődik. Ha egy magánbefektetőnek szüksége van az ilyen PMÁP-ban pihenő tőkére, eladhatja a kincstárnak, ekkor a névérték 1 százaléka a visszaváltási költség, ezen felül pedig a legutóbbi kamatfizetés óta felhalmozott kamatot kapja vissza a tőkén túl. A kincstár az így visszavásárolt kötvényeket azonban nem értékesíti újra, a Facebook-csoportban viszont könnyű vevőt találni ezekre a kötvényekre, a kincstári árfolyam (amely tehát a névérték 99 százaléka) felett is. 

 

A csoporttagok szakvéleményt kértek a NAV-tól, ami alapján arra jutottak, hogy a magánszemélyek adófizetési kötelezettség nélkül adhatnak el egymásnak állampapírokat, nem csak a forintban, de az euróban kibocsátott hitelpapírokat is ideértve. Jó hír, hogy az átruházás illetékmentes is.
Korábbi kibocsátású PMÁP-okat egyébként lehet vásárolni bankoktól is, a pénzintézeteknél azok a sorozatok érhetők el, amelyeket az ügyfelek korábban tőlük megvettek, majd később eladtak. 

Mindkét fél jól jár a kincstár kihagyásával

A Bankmonitor számításai szerint egyértelműen jobban megéri a kincstár helyett magánszemélyeknek eladni PMÁP-okat, mint írták, az aktuális bruttó árfolyam felett akár 7 százalékkal magasabb áron is lehet vevőt találni a másodpiacon. Emiatt egy 10 milliós meglévő kötvényportfólióval rendelkező befektető összességében akár 700 ezer forinttal jobban járhat, ha kiszálláskor nem a kincstárnak adja el a kalkulációban szereplő 2031/I papírjait, hanem megegyezik egy potenciális vevővel a másodpiaci adásvételről. De a vevő még így is jól jár, felárat fizet ugyan, de idén 18-19,5 százalékos kamatot kaphat, míg ha a kincstári vásárlás mellett dönt, akkor csak a 2032/J sorozatszámú PMÁP-ot választhatja, azzal viszont idénre be kell érnie 7,9 százalékos éves kamattal.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.