BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olcsóbb az energia, zsugorodott az Alteo nyeresége

A tavalyi rekordtól elmaradó, ám a 2022-es energiaár-robbanás előttinél jóval erősebb első negyedéves teljesítményről számolt be az Alteo a mérséklődő energiaárak következtében. Az új generációs energiaszolgáltató folytatja a beruházásokat.

A mérséklődő energiaárak következtében a tavalyinál lényegesen gyengébben indította a 2024-es évet az Alteo. A megújuló energiát hasznosító közműtársaság első negyedéves teljesítménye az összes főbb eredménysoron jócskán zsugorodott az előző évi rekordszintekről.

Alteo
Folytatja az energetikai beruházásokat az Alteo / Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az új generációs energiaszolgáltató 26,7 milliárd forintos bevételt termelt január és március között, ami bő negyedével marad el az egy évvel korábbitól.

A társaság eredményességét leginkább kifejező, pénzügyi tételektől, adófizetéstől, értékcsökkenéstől és a nem szisztematikus csökkenéstől tisztított eredmény (EBITDA) 43 százalékkal, 4,5 milliárd forintra zuhant, a működési eredmény pedig ezzel párhuzamosan felére apadt.

A társaság közleménye szerint mindkét mutató elmarad ugyan a történelmi csúcsot jelentő 2023 első negyedévében elért számoktól, azonban egy évvel ezelőtt az árak is jóval magasabbak voltak az energiapiacokon, ami támogatólag hatott a vállalat tavalyi eredményességére.

A portfóliójában nap- szél- és vízerőműveket is tartó társaság adózott eredménye 2,63 milliárd forint volt az időszakban, ami alig fele csupán a 2023 elejinek. Ez egy részvényre vetítve 128 forintos nettó eredmény.

A bevételek csökkenését elsősorban a jóval alacsonyabb energiapiaci árkörnyezet okozta a hő- és villamosenergia-termelés szegmensében. A visszaesést némileg ellensúlyozza a kiskereskedelmi üzletág, ahol a sokkal nagyobb villamosenergia-portfóliónak, valamint a kiemelkedően szeles első negyedéves időjárásnak köszönhetően nőtt az árbevétel.

Erős kiskereskedelem, profittermelő hulladékgazdálkodás

A hő- és villamos energia üzletág EBITDA-ja 55 százalékkal, 2,66 milliárd forintra zuhant, a megújuló alapú energiatermelő szegmens eredménye ugyanakkor 43 százalékkal, 1,15 milliárd forintra javult. Az energia-kiskereskedelem 1,02 milliárd forint EBITD-val járult hozzá a csoport teljesítményéhez, ami 13 százalékos csökkentés éves alapon.

Az előbbieknél kisebb méretű energetikai szolgáltatások üzletág a tavalyi 154 millió forintos pozitív eredmény után veszteséget termelt, ennek mértéke EBITDA-szinten 137 millió forint volt 2024 elején.

A hulladékgazdálkodás ellenben már nyereségesen működik, a koncessziót 35 éve elnyerő Mol közvetlen alvállalkozójaként 363 millió forintos pozitív eredményt ért el itt az Alteo, szemben a 2023 eleji 36 milliós veszteséggel.

Folytatja a beruházásokat az Alteo

Hosszú távú stratégiánkat figyelembe véve a lehetőségeket arra használtuk fel, hogy a mérséklődő energiapiaci árkörnyezet ellenére a 2022-es energiaár-robbanás előtti időknél jóval magasabb szinten tudjon stabilizálódni az eredményességünk. Ez tudatos fejlesztési, beruházási tevékenységünk eredménye, amit folytatni kívánunk, hiszen a szektor, amiben tevékenykedünk, továbbra is kiváló növekedési kilátásokkal rendelkezik

– szögezte le ifj. Chikán Attila vezérigazgató.

Ahhoz, hogy a kedvezőtlenebbé váló külső körülmények között is jól tudjon teljesíteni, a vállalat folyamatosan hajt végre a versenyképességét javító beruházásokat. Ezek javarészt a cég szabályozási központjának és kiegyenlítőenergia-szolgáltatásainak fejlesztésére irányulnak, mint az a két gázmotor-telepítés, amelyek a második, illetőleg a harmadik negyedévben kezdenek el majd működni. Szintén ide tartozik az év második felében befejezendő akkumulátoros energiatároló-projekt, és a negyedév lezártát követően jelent meg a hír, hogy az Alteo összesen 70 megawatt kapacitású, hálózati energiatárolók telepítésére vonatkozó pályázati támogatást nyert el.

A megújulószegmenst erősíti a néhány hét múlva üzembe álló tereskei naperőmű is, amellyel a társaság megduplázza napenergia-alapú termelését.

Az Alteo-részvényekkel kedd kora délután a múlt pénteki záróáron, 3980 forinton kereskedtek. Az árfolyam ezzel továbbra is a történelmi csúcs közelében jár, hajszálnyira az eddig soha nem látott 4000 forintos szinttől.

A társaság június elején 402,6 forint osztalékot fizet ki részvényenként, az idén már 38 százalékot dráguló papírba most beszállva még most is 10 százalékos osztalékhozamot tehetnek zsebre a befektetők.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.