BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejött az Nvidiának a részvényfelosztás

Hétfőn is lendületesen emelkedett a hétvégén megtizedelt papír. A részvényfelosztás általában többletforgalmat generál, s vonzza a kisbefektetőket.

Hétfőn is emelkedett az Nvidia, miután ezen a napon forogtak először a részvények a hétvégi részvényfelosztást követően. Az árfolyam a nyitás után enyhén korrigált, majd közel 2 százalékot emelkedett napon belül, s a 123 dollárt közelítette. A részvény idei teljesítménye eddig 155 százalék plusz.

nvidia
Fotó: Getty Images

A világ harmadik legértékesebb cége 10:1 arányban osztotta fel részvényeit a hétvégén. A mesterséges intelligencia fejlesztésekhez nélkülözhetetlen csipeket gyártó Nvidia történetének ez immár a hatodik részvényfelosztása. 

A részvényfelosztásnak (stock split) ma már elsősorban kozmetikai oka van: a kisbefektetők ugyanis gyakran megriadnak a túl magas értéket képviselő papíroktól, ezért meg sem veszik azokat. Régebben viszont valódi jelentősége volt e műveletnek: a törtrészvények fél évtizeddel ezelőtti berobbanása előtt egy befektető csak egész részvényeket tudott venni, tehát ha egy részvény túl drága volt, egész egyszerűen nem tudta megvásárolni. A befektetők egy része máig ódzkodik a túlzottan értékes papíroktól, attól tartva, hogy nincs további tere a részvények felértékelődésének. 

A részvényfelosztástól általában extra forgalmat és árfolyamemelkedést vár a piac. A társaság piaci kapitalizációja múlt héten meghaladta a 3 ezermilliárd dollárt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.