BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokkoló hírre gyengül a Mol a BÉT-en

Ukrajna jövő év elejétől teljesen leállítja a Barátság kőolajvezetéket az ország területén – mondta egy interjúban Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tanácsadója pénteken. A hírre a Mol részvényei gyengülni kezdtek, ám a magyar olajtársaság egyelőre nem kapott értesítést a változásról.

A sokkoló ukrán bejelentésre a Mol részvényei pénteken kora délután 1 óráig nagyjából 1,5 százalékkal, 2670 forintig gyengültek a Budapesti Értéktőzsdén. 

Budapest,,Hungary,-,Dec,20,,2023:, Mol ,Logo,On,An
A Mol nem kapott értesítést / Fotó: Shutterstock

Mint ismert, Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tanácsadója pénteken bejelentette, hogy a gáz mellett 2025 januárjától megszűnik az orosz olaj tranzitja is Ukrajna területén a Druzsba, tehát a Barátság olajvezetéken keresztül. Azaz az eddigi bejelentések ellentétben már nem csak a Lukoil szállításait blokkolnák.

Podoljak maga is elmondta, hogy ezen az olajvezetéken keresztül több európai ország, így Szlovákia, Csehország és Magyarország is orosz olajat kap. Azzal érvelt azonban, hogy az EU határozata szerint ezeknek az országoknak diverzifikálniuk kell az olajellátást és le kell állítaniuk az Ukrajnán áthaladó tranzitot.

A döntés jelentőségét és súlyát nehéz túlbecsülni hazánk és a Mol szempontjából is. A Barátság kőolajvezeték egyik ága Ukrajna irányából lép be Magyarországra, ez a Barátság II. vezeték, ezen Százhalombattára érkezik a kőolaj, a kapacitása évi 7,9 millió tonna. A másik ág Szlovákiába, majd Csehországba megy tovább. Ez látja el a Mol csoporthoz tartozó Slovnaft pozsonyi finomítóját. Az erről leágazó Barátság I. Százhalombattát köti össze Ipolysággal. Ez utóbbi kapacitását a Transpetrol 2015-ben 80 millió dolláros befektetéssel 3,5-ről 6 millió tonnára emelte, hogy a Barátság vezeték leállása esetén mindkét finomítót el lehessen látni a tengerről. 

Alternatív útvonalként a Mol egyedül a horvát Janaf tulajdonában lévő Adria-csővezetékkel számolhat, amelynek a kapacitása két finomító ellátására is elegendő.

A hírre a Mol közölte:

A Mol ebben a témában nem kapott semmilyen jelzést, holott ha lenne változás, elsőként tájékoztatnának minket. Az ukrán féllel továbbra is meglévő és jó üzleti kapcsolatunk van, valamint a szállítások is folyamatosak. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.