BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden ellene szól, mégis nagy lépést áraz a jövő heti Fed ülésre a piac

Napról napra nő az esélye a félszázalékos szeptemberi kamatvágásnak a határidős piacon.

Felpörögtek a fogadások a Fed szeptemberi kamatdöntésére. A határidős tőzsdei árazások alapján, napról napra nő az esélye, hogy az amerikai jegybankárok jövő szerdán 50 bázispontos vágással indítják a kamatcsökkentési periódust.

Powell minden lehetőséget nyitva hagyott / Fotó: AFP

A határidős piacon szerdán még csak 14 százalék esélyt adtak a szeptemberi félszázalékos kamatvágásnak, míg csütörtökön  28 százalékot, pénteken pedig már 43 százalékos sanszot.

Bár továbbra is 

a negyedszázalékos kamatvágás a legvalószínűbb forgatókönyv.

A 25 bázispontos lépés mellett szól, hogy a kis vágás időt adhat, hogy tanulmányozzák, miként reagál a gazdaság a monetáris politika változására. A kisebb indítás mellett szól, hogy az 50 bázispontos csökkentéssel való kezdés nagyobb riadalmat jelentene, s arra késztetheti a piacokat, hogy gyorsabb ütemű kamatcsökkentésekre számítsanak, ami viszont piaci ralikat indíthat el, melyek megnehezítik az inflációs küzdelem befejezését. Ehhez kapcsolódó aggodalom, hogy egy nagyobb csökkentés miatt a piacok tévesen azt feltételeznék, hogy a Fed ugyanilyen mértékű kamatcsökkentést tervez a novemberi és decemberi üléseken. Emellett, 

komoly kihívást jelentene egy nagyobb kamatcsökkentés magyarázata közvetlenül a választások előtt,

 vagyis a negyedszázalékos csökkentéssel való kezdés kínálja a legkisebb ellenállás útját. 

Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke nehéz döntés előtt áll. Vajon nagy vágással vagy kisebb kamatcsökkentéssel kezdjék a periódust?  A Fed 2020 óta ne csökkentett kamatot. A tisztviselők várakozásai az őszi-téli hónapokban több kamatcsökkentést tükröznek. 

Powell a múlt hónapban Jackson Hole-ban tartott beszédében minden lehetőségét az asztalon tartotta, mondván: 

a haladási irány világos, a kamatcsökkentések időzítése és üteme pedig a beérkező adatoktól, a kilátások alakulásától és a kockázatok egyensúlyától függ.

Az alapkamat 14 hónapja két évtizedes csúcson pihen.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.