BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel kétéves mélypontra esett a forint az S&P értékelése előtt

Az S&P adósbesorolásának felülvizsgálata előtt markánsan gyengül a forint. Bár az elemző nem vár változást, indokolt lehet az óvatosság.

A forint csütörtöki kereskedésében ugyan volt némi korrekció, ám végül nem tudott erősödni a hazai fizetőeszköz, fontos ellenállási szintek 403,40-nál, majd 403,90-nél húzódnak az euró-forint árfolyamában, míg támasz változatlanul 399,80–400,00 között látható. 

Árfolyam-előrejelzés: a feltörekvő piaci devizák számára sorban érkeztek a rossz hírek – és nem csak a jelen alakul, hanem a jövő is Stack,Of,Hungarian,Banknotes,Money,(forints).,Europe,Hungary
Markánsan gyengül a forint / Fotó: Shutterstock

Jelenleg az euró 403,90-on áll, korán reggel markánsan 404 forint fölé is emelkedett a kurzus. A cseh korona és a zloty is gyengült, ám kisebb mértékben, mint a magyar deviza. A közösségi deviza egy hajszálnyival erősödött az amerikai dollárral szemben is, az utóbbiért 372,85 forintot kell adni a bankközi devizapiacon.

A hazai pénznem kurzusában változást talán Magyarország adósbesorolásának felülvizsgálata hozhat, melynek eredményét a Standard & Poors (S&P) pénteken piaczárás után teszik közzé. Az Equilor szerint nem várható változás az értékelésben, tavaly január óta BBB besorolás van érvényben stabil kilátással. A júliusban bejelentett adó- és illetékemelések segítségével ugyanis a költségvetési hiányt 4,5 százalékon szeretné tartani a kormány az idei évben, ami nagy valószínűséggel sikerülni fog. Ugyanakkor a GDP-növekedés jelentősen elmaradhat az S&P által előre jelzett szinttől, így összességében sem negatív, sem pozitív irányba nem várható módosítás. A hitelminősítő ugyanakkor jelezheti, hogy a gazdasági növekedés jövő évi mértéke meghatározó lehet az adósbesorolási pálya szempontjából. 

A fontos felülvizsgálat előtt indokolt lehet a befektetők óvatossága a hazai devizapiacon. A másik jelentős hitelminősítő cég, a Fitch Ratings ugyanis már értékelte a kormány új gazdasági akciótervét, és az anyagban kiemelték, hogy számos kockázatot lehet azonosítani. 

Egyrészt a 2026-os parlamenti választások előtt többletkiadási kockázatok vannak, másrészt ha a gazdasági növekedés a vártnál alacsonyabb lesz, az alááshatja a tervezett költségvetési konszolidációt. Az idei évben 1,4 százalékos növekedést, jövőre 3,4 százalékost prognosztizál a Fitch, míg a költségvetési hiány 4,9 százalékos lehet az idei évben, majd jövőre 4,4 százalékos, ezek jóval magasabb számok a kormány célkitűzéseinél.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.