BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
IPO Listing ceremony of Hyundai Motor in India

IPO: Ázsia összekapta magát, autóipari nagyágyúk debütáltak a tőzsdén

Egy napon két rekordméretű tőzsdei bevezetéssel próbálja magára irányítani a figyelmet az ázsiai tőkepiac: a Hyundai Motor India és a Horizon Robotics startja felemásra sikerült, de mindketten elégedettek lehetnek az IPO-jukkal.

India s egyben az ázsiai kontinens idei legnagyobb elsődleges tőzsdei bevezetése (IPO) a dél-koreai Hyundai Motor Indiához fűződik, amelynek részvényeit kétszeres túljegyzés mellett szétkapkodták, s amelyekkel kedden indult meg a kereskedés a mumbai tőzsdén. Nem túl szerencsésen, hiszen az 1960 rúpiáért értékesített részvények nem sokkal a nyitás után már 6 százalékkal kevesebbet értek.

IPO Listing ceremony of Hyundai Motor in India
Euisun Chung a Hyundai és Ashish Chauhan, a mumbai tőzsdei vezérigazgatója becsenget a dél-koreai autógyártó indiai IPO-ján / Fotó: Anadolu via AFP

Elemzők szerint ebben elsősorban a lakossági befektetőknek a részvény árazásával kapcsolatban felmerült aggályai játszottak szerepet. Az utóbbiak úgy vélték, a papír túlárazott, és nem lehet majd kihozni belőle a megkívánt szintű árfolyamnyereséget. Később korrigált az árfolyam, és a 4 százalékos csökkenés végül azt jelenti, hogy 

a Hyundai indiai leányvállalatának értékét 18,2 milliárd dollárra taksálja piac, 

szemben a cég által megcélzott 19 milliárddal. A piacvezető Maruti Suzuki jelenleg 45 milliárd dollárt ér. 

Az IPO-val szép profithoz juthatnak a befektetők – idővel

Az árfolyam és az egy részvényre eső várható nyereség hányadosával (P/E) jellemzett értékeltségi mutató a Maruti Suzukinál 29-szeres, míg a Hyundainál 26-szoros, erre hivatkozva a túlértékeltség valóban megállni látszik, viszont az elemzők többsége szerint a leánycég 17,5 százalékos részvénypakettjét értékesítő s azért most a parkettről 3,3 milliárd dollár besöprő Hyundaiban bőven van spiritusz. 

A Hyundai papírjaiért főként az intézményi befektetők lelkesedtek, 

India második legnagyobb autógyártója előtt ugyanis világos jövőkép áll, a 15 százalékos piaci részesedésének növelésére kihegyezve. 

A nagybefektetőket az is meggyőzte, hogy a Hyundai nem a kisautók túltelített piacában látja a fejlődés irányát, hanem az igényesebb SUV-kben, ami azért is kedvező, mert ezekből nem tud eleget felszívni a piac, ráadásul a haszonkulcsuk kiemelkedő a jármű-kategóriákon belül. Erre hivatkozva a Nomura részvényelemzői máris 2472 rúpiára lőtték be a Hyundai 12 hónapra előretekintő célárát, azaz 27 százaléknyi erő biztosan benne van a papírban. 

Listing ceremony of Hyundai Motor in India
Egy kiállított elektromos Hyundai SUV, a mumbai nyitóünnepség külső szemlélője / Fotó: Anadolu via AFP

Ennek megfelelően vételi ajánlást fogalmaztak meg, ahogy a Macquarie is a befektetési portfóliók megtöltését javasolja a papírokkal, bár náluk a célár csupán 2235 rúpia, ami 15 százalékos felértékelődési eséllyel kecsegtet – írja a Reuters. Mindketten felemlegették, hogy az április–júniusi időszakban a Hyundai értékesítésének 67 százalékát adták az SUV-k. 

Az utóbbi hetekben a két éve forgalmi csúcsokat döntögető indiai járműpiacot is kikezdte a ma publikált európai autóeladásokhoz hasonló letargia, ami a magas árak és a nekirugaszkodott infláció negatív elegyéből fakad. A járműipari részvények, közte

  • a Maruti Suzuki,
  • a Tata Motors
  • és a Mahindra & Mahindra

árfolyama is gyengülésnek indult. Ugyanakkor túlzás lenne azt állítani, hogy a gyengébb start nagy csalódást keltett volna, hiszen az indiai tőzsdei bevezetéseknek a Dealogic által vezetett statisztikájából kiderül,

a legnagyobb tíz IPO-ból hét veszteséggel zárta az első kereskedési napot,

méghozzá 5 és 27 százalék közötti mértékben. Azaz a Hyundai startja ilyen megközelítésből már nem is tűnik olyan rossznak.

Az önvezető technológiákért bolondulnak a befektetők 

Kisebb publicitás, de hasonlóan nagy befektetői érdeklődés övezte az autóipar technológiai fejlesztésében, s ezzel a kínai járműgyártás versenyképességének növelésében nagy szerepet játszó Horizon Robotics hongkongi IPO-ját, amely egyben a legnagyobb idei bevezetés volt az utóbbi években népszerűségéből sokat vesztett börzén. 

Yu Kai
(FinancialView)CHINA-HUNAN-CHANGSHA-WORLD COMPUTER CONGRESS (CN)
Yu Kai, a Horizon Robotics alapító vezérigazgatója a mesterségesintelligencia-alkalmazások mesterének számít /  Fotó: Hszinhua via AFP

Az önvezető technológiában élenjáró Horizon Robotics 696 millió amerikai dollárhoz jutott további kutató-fejlesztő munkájának és eszközgyártásának finanszírozásához. Az IPO sikere egyébként annyiban garantált volt, hogy a kínai sarokkő befektetők együttesen 220 millió amerikai dollár értékben jegyeztek részvényt, s köztük olyan nevek bukkantak fel, mint az Alibaba-leánycég,

  • az Alisoft China
  • a Baidu, míg
  • a BYD,
  • a FAW
  • és a Chery

az autógyártók köréből támogatja a Horizon Roboticset, hogy csak néhány nevet említsünk azok közül, akik fantáziát látnak a 2015-ben alapított pekingi vállalatban. A sarokkő befektetők hosszabb távra vállalták, hogy megtartják részesedésüket az adott vállalatban, ami stabilitást és bizalmat hoz, és az árfolyamra is kedvező hatással van.

Az eladott részvények 75 százalékán tízen osztoztak, s hogy a kisbefektetők mennyire aktívak voltak, azt a számukra elkülönített részvényekre beérkezett 34-szeres túljegyzés is igazolta.

Az IPO 696 millió amerikai dolláros értéke tehát a legnagyobb idei hongkongi tőzsdei kibocsátásnak felel meg. 

Felülmúlja a China Resources Beverage üdítőital-gyártó 650 millió dollár értékű új részvényeinek kibocsátását, ami épp most pénteken esedékes. Technológiai fronton a Horizon Robotics IPO-ja a SenseTime Groupéhoz mérhető, amely 2021 végén 740 millió dollárért értékesítette részvényeit a hongkongi börzén.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.