BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ontja a profitot az Opus Global, az elemzők kiszúrták, mi a titka

A nehéz gazdasági környezet miatt visszaeső bevételei dacára a társaság nettó nyeresége 28 százalékkal, 20,6 milliárd forintra, az EBITDA-ja pedig 13,3 százalékkal, 47,6 milliárd forintra nőtt az első fél évben, mindkét eredmény történelmi csúcs. Megkértük az elemzőket, hogy értékeljék az Opus Global teljesítményét.

Az Opus Global csökkenő bevételei dacára emelkedő EBITDA-ja, valamint nettó nyeresége igazából főként két üzletág, az energetika és a turizmus javuló teljesítményére vezethető vissza – mondta el a Világgazdaságnak Debreczeni Csaba, az MBH Bank vezető részvényelemzője a cég első féléves gyorsjelentésének közzétételét követően.

Opus Global
Felpörgött a profittermelés az Opus Globalnál / Fotó: Dömötör Csaba / Mediaworks

Az energetika és a turizmus javította az Opus eredményeit

Az energetikai divízión belüli villamosáram-elosztó szegmens EBITDA-ja a tavalyi mínusz 2,1 milliárd forint körüli veszteségből közel 9,2 milliárd forintnyi nyereségbe fordult, amit elsősorban az Opus Titász hálózativeszteség-pótlásának csökkenő költségszintje okozott.

A hálózati veszteségeket – melynek az elosztott mennyiségéhez viszonyított aránya jól közelíthető – az elosztóknak a piacról kell pótolniuk, megvásárolniuk, s ezért az áram beszerzési árának van döntő szerepe abban, hogy mekkora veszteséget szenvednek el a cégek ezen a soron. Idén kedvezőbb volt a helyzet, mint az előző évben, így egyfajta technikai vagy bázishatásnak tulajdonítható az eredményjavulás.

A turisztikai szegmens – amelynek bevételein belül a Hunguest Hotels részesedése több mint 95 százalékot tesz ki – összes működési bevétele jelentős, 29,3 százalékos növekedést ért el 2024 első fél évében, ami 4,58 milliárd forinttal haladta meg a 2023-as bázist. Az egész első fél évet figyelembe véve a bevételek bővülése jelentősen meghaladta a vendégéjszakák számának növekedését, a második negyedévben pedig már kétszeresen múlta felül, ami az árak emelkedését tükrözi.

Debreczeni Csaba szerint a szállodák tervszerű fejlesztése, korszerűsítése miatt képes a Hunguest Hotels az árait emelni, ráadásul a modernizálás során a szobák számát is gyarapítani tudták.

A turizmus EBITDA-ja a fél év során 110 százalékkal, 3 milliárd fölé nőtt, ám az adózott nyereség a pénzügyi műveletek vesztesége miatt 54 százalékkal, 320 millió forintra esett vissza.

Az ipari, illetve mezőgazdasági üzletágaknál nem lát nagy változásokat az elemző, az összhangban van az MBH Befektetési Bank modelljével, ám a mezőgazdaság kapcsán kiemelte, hogy a 32,3 százalékos bevételcsökkenés a kedvezőbb anyag- és energiaköltségekkel magyarázható, hiszen ebben a szegmensben az Opus meghatározóan külföldi vevői elismerik a termékek árának döntő részét, mintegy 80 százalékát kitevő alapanyag és energiaköltségeket. Persze a csökkenő költségszintet – mint ebben az évben is – szintén realizálják. Így a bevételek mérséklődése nem jár automatikusan az eredmények romlásával.

Nagyon lent van a tavalyi bázis

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője szerint a javuló eredményesség oka, hogy a 2023-as első fél évet erősen rontották az orosz–ukrán háború miatt megemelkedett energiaárak, valamint a 2022-es aszály hatására megemelkedett terményárak, így a bázisidőszaki eredmény a Covid óta legrosszabb volt a vállalat életében. Az idei első fél évben az Opus Global EBITDA-marzsa 2,9 százalékponttal, negyedéves viszonylatban pedig 4,3 százalékponttal javult az előző év azonos időszakához képest, azonban a javulás jelentős mértékben a gyenge 2023 első féléves – ezen belül is a második negyedéves – eredménynek köszönhető.

A turizmus szegmens az Equilor várakozásait is felülmúló szinten teljesített. 

Ha továbbra is fennáll az elmúlt két évben megfigyelhető tendencia, hogy az első fél évben a teljes év bevételének 40 százaléka termelődik ki, akkor a teljes éves árbevétel akár az 50 milliárd forintot is elérheti, ami az elemző jelenlegi várakozásait 3,5 milliárd forinttal felülmúlja.

Eredményszinten is szép javulást tud felmutatni az üzletág, az első féléves EBITDA-marzs majdnem 6 százalékponttal verte a tavalyi azonos időszakot, és megközelítette a 2023-as teljes éves eredményhányadot (15,8 százalék). Mindezek alapján várhatóan az idei évben a teljes éves eredményhányad tovább javul, mivel a július–szeptemberi időszak 29 százalék körüli marzsot termelt a korábbi években.

Az ipari szegmens a második negyedévben javított

Az ipari szegmens a második negyedévben jól teljesített, habár ez a jó teljesítmény nem tudta felülmúlni az első negyedév elmaradását, főleg eredményszinten. Féléves viszonylatban 

  • az EBIT 23,3, 
  • az EBITDA 16,9 százalékkal 

maradt el a tavalyi eredményektől. A költségeket figyelembe véve az látható, hogy az üzletág nem tudta hatékonyan áthárítani a megemelkedő költségeit – az anyag jellegű ráfordítások éves viszonylatban 9,7 százalékkal, a személyi jellegű költségek 15,5 százalékkal emelkedtek – a fél év során. 

A mezőgazdasági üzletág árbevétele 17 százalékkal esett vissza, habár a bevételek csökkenése döntően az alapanyag- és energiaárak konszolidációjának köszönhető. A bevételek csökkenési üteméhez viszonyítva a működési költségek nagyobb ütemben húzódtak vissza, ezért az üzletág EBIT- és EBITDA-marzsa is javulást mutat a tavalyi első fél évhez viszonyítva. A költségszerkezetben is látható az energia- és az alapanyagárak konszolidációja, a költségek döntő részét adó anyag jellegű ráfordítások 21,6 százalékkal csökkentek, míg a személyi jellegű költségek 12,4 százalékkal megemelkedtek, annak ellenére, hogy az idén feldolgozott alapanyag mennyisége 24 százalékkal megemelkedett. 

 

Tartható az Opus profitcélja

Az energetikai szegmens bevételcsökkenése inkább technikai jellegűnek tekinthető. Az üzletág erősen szabályozott piacon működik, ahol a bevételi oldalon az árakat a MEKH határozza meg. A január 1-jén bevezetett új szabályozás alapján a bevételek nagy részét kitevő, forgalomarányos díjak átlagosan 31 százalékkal csökkentek, ami magyarázza a villamosenergia-elosztó üzletág 15,9 százalékos bevételcsökkenését. Költségoldalon ugyancsak látszik az energiaárak konszolidációja, az anyag jellegű ráfordítások 31,7 százalékkal csökkentek éves alapon az első fél évben. A földgáz rendszerhasználati díjai döntően változatlanok maradtak – ez majd idén október 1-jétől változik –, amit a bevételek 1 százalékos emelkedése is jelez. A költségek ezzel szemben magasabb, 3,8 százalékos mértékben emelkedtek, döntően az anyag jellegű ráfordítások emelkedése folytán. 

A második negyedév számai megerősítik az Equilor várakozását, hogy tartható az Opus profitcélja, és idén a konszolidált EBITDA-mutató 94 milliárd forint körül alakulhat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.