Topcsapathoz vágyik Szoboszlai Dominik

A menedzserek rendszerint az átigazolási díjakból részesülnek. Mégis hogyan működik ez a gyakorlatban?

Kétféleképpen honorálhatnak egy játékosügynököt: az egyik, ha az eladó klubot képviseli, ekkor az eladótól kapja a sikerdíjat a transzfer után. A másik út, ha az átvevő klub honorálja menedzsert, hiszen segített megszerezni a játékost, akire az adott klub vágyott. Változó, hogy egyes átigazolások után milyen sikerdíjak vannak. A FIFA megfogalmaz egy ajánlást, ami a közvetítői jutalékok felső határának megszabására irányul, azonban ez komoly uniós versenyjogi kérdéseket is felvet, így a gyakorlatban egyáltalán nem jelent meg.

Mi történik abban az esetben, ha egy játékos ingyen igazol át valahova?

Minden üzlet más és más. Két ingyen igazolható játékost ugyanúgy nem lehet összehasonlítani,mint két szerződéssel rendelkezőt. Az biztos, hogy a Juventus például kiváló érzékkel szedi össze a szabad-ügynököket, és évekig használja sikeresen, vagy hatalmas haszonnal értékesíti őket – mint például Paul Pogbát. Természetesen ebben a folyamatban az ügynökökkel kialakított remek kapcsolat és az ő munkájuk megfelelő díjazása nagy segítséget nyújt a torinóiaknak.

Elképzelhető, hogy a teljesen elszabadult transzferárak pontosan az ilyen sikerdíjak miatt szálltak el?

Nem gondolom. Az árak elszabadulása leginkább a televíziós jogdíjak értékesítése kapcsán a Premier League-be áramló rengeteg pénzzel, illetve az arab, valamint kínai befektetők megjelenésével függ össze. Angliában horribilis összegekről beszélhetünk ennek kapcsán, és hol van még a vége?! A top bajnokságok kiemelkedő csapatai mind Bajnokok Ligája-szereplésre törekednek, emiatt minőségi játékosokat kell venniük, ez pedig nem olcsó. Az angol piaccal kell mindenkinek lépést tartani, emiatt a közepes transzferek tolódtak el nagyon. Ma már bármelyik PL klub képes kifizetni 25-30 millió eurót egy-egy játékosért, régebben azért ez nem volt így. Németországban alapvető hátrányban vannak a klubok az 50+1-es szabály miatt, amely a befektetők tulajdonrészének korlátozására és az egyesületi tagok többségének megőrzésére irányul.

Tehát a menedzsereknek nincs köze ehhez…

Az ügynökök játékosokkal és klubokkal kialakított kapcsolatai rendkívül fontosak a futballban. A klubok igénybe veszik a szolgáltatásaikat akkor, amikor játékost igazolnak, de akkor is, amikor egy keveset játszó játékos esetében megoldásra van szükségük, vagy éppen rekordtranszfert szeretnének elkönyvelni (például Joao Felix-Benfica-Atletico Madrid). Természetesen ezeknek a szolgáltatásoknak ugyanúgy ára van, mint egy futballista játékjogának, egy belépőjegynek, vagy a televíziós jogoknak.

Ön szerint elképzelhető, hogy éppen ügyfele, Szoboszlai Dominik fogja megdönteni Dzsudzsák Balázs 19 millió eurós átigazolási rekordját? A Transfermarkt szerint ugyanis Dominik már 12 milliót ér.

Mi nem gondolunk ilyen dolgokra, nem csinálunk versenyt ebből. Jelen pillanatban a fejlődés a legfontosabb, és Dominik ebből a szempontból most nagyon jó úton jár.

Mik a hosszú távú tervek vele kapcsolatban?

A tervek már egy ideje meglehetősen világosak és tiszták. Dominik, az édesapja és én együtt, közösen hozzuk meg a döntéseket. A játékos célja, hogy az öt topliga, öt legjobb csapatának valamelyikéhez szerződjön. Az idei cél pedig az, hogy ez realitás legyen – minden apró döntést ennek szellemében hoztunk meg ezidáig.

Hallottunk nyáron az Arsenal érdeklődéséről. Amikor egy ilyen nagy csapat bejelentkezik egy magyar játékosért, mennyire kell őt a földön tartani? Elvégre Dominik még mindig csak 18 éves…

Akiért egy ilyen szintű klub komolyan érdeklődik, az már megfelelően egészséges önbizalommal rendelkezik. Egy ilyen kaliberű játékos énképét már nem az Arsenal érdeklődése határozza meg. Nekem az a feladatom, hogy ezt az önbizalomszintet megfelelő egyensúlyban tartsam. Hangsúlyozom, hogy eszem ágában sincs Dominik önbizalmát és a saját magáról kialakított képét letörni vagy visszafogni, mert soha nem a visszahúzódó,szerény emberekből lettek a világhírű sportolók.

Az emberek azonban sokszor összekeverik a magabiztosságot a nagyképűséggel…

Ez valóban így van, főleg Magyarországon. Az emberek egy élsportolótól azt várják, hogy nyerjenek olimpiát, világbajnokságot, hogy kiemelkedő sikereket érjenek el, ám ennek ellenére mégis ott van az ezzel ellentétes elvárás: „egy legyél közülünk”. Ezt a horvátok és a szerbek teljesen másképp látják.

Meg is kapja emiatt Novak Djokovic a magáét!

Bizony, pedig egy szerb vagy egy horvát sportoló nagyon büszke az öntudatára. Az ön által említett Djokovic éppen a mentális erejével emelkedik mindenki fölé, olyan mértékű önbizalma van, hogy vesztes meccseket fordít meg ezzel. Mégis milliók imádják a világon. Ha egy magyar sportoló úgy viselkedne, mint ahogy néha ő, akkor itthon karóba húznák. Így azért elég nehéz létezni a közéletben, figyelnem kell arra, hogy Dominiknál ez balanszban legyen. Azt gondolom, hogy ennek a jelenségnek a megítélése azonban egy több generációs társadalmi kérdés, és idő kell, amíg megtanuljuk megkülönböztetni az önbizalmat a nagyképűségtől.

Sokan azt mondják, érdemes minél előbb, akár már 16-17 évesen külföldre igazolni, egyesek szerint viszont jót tesz a játékosnak 50-100 NB I.-es meccs. Hol van az igazság?

Az igazság szerintem mindig a tényekben rejlik, a számokból ugyanis minden kiderül. Gera, Huszti és Juhász sok magyar élvonalbeli meccsel a lábában ment ki, de nekik nem is volt lehetőségük korábban, hiszen az uniós csatlakozásunk előtt voltak fiatalok. Gulácsi, Szalai, Stieber, Szoboszlai pedig egészen fiatalon. Mindkettő működött, a legfontosabb kérdés a játékos minősége. Rendkívül fontos azonban, hogy ha fiatalon itthon marad valaki, akkor 17-18 évesen legyen stabil tag egy első osztályú csapatban. Ha erre nincs esély, akkor az első alkalommal menni kell külföldre.

Nagy Ádám pont időben, elegendő NB I.-es rutinnal igazolt el?

Ne felejtsük el, hogy Ádám meglehetősen fiatalon azért 2-3 évet kint töltött külföldön, és folyamatosan fejlődött. Nála ezt nagyon lehetett érezni, és sikerült időben elmennie. A fiatalon szerzett külföldi tapasztalat nagyon érződik és mindig is érződött rajta.

Közvetlenül a magyar élvonalból nem nagyon igazolnak 2-3 millió euróért. Mi változtathat ezen?

Látnunk kell, hogy a magyar bajnokság és a magyar játékos jelen pillanatban nem elismert piac, illetve “árucikk”. A magyar játékosokat az NB I.-ből a legritkább esetben lehet eladni több millió euróért. Ha ez sikerül, akkor is azt mutatja a tapasztalat, hogy nem a számukra megfelelő helyre kerülnek. Ez azért nagyon fontos kérdés, mert el lehet könyvelni egy-egy nagy bevételt, de ha a játékos nem lesz sikeres, akkor a magyar futballistáról és ezáltal az NB I.-ről kialakult kép nem változik. El kell kezdeni kialakítani egy jó imidzset, példát vehetünk ez ügyben Szlovákiáról, például a Zsolnáról, ahol már nem álom egy 2 millió feletti értékesítés, sőt realitás lehet egy 6-8 milliós transzfer is. Muszáj a magyar piacnak pozitív képet adni, mert pár sikeres transzfer és tapasztalat után vissza fognak jönni a külföldi klubok, hogy a magyar tehetségekből merítsenek. Meg kell érteni, hogy jelen pillanatban mi a tápláléklánc legalján vagyunk, és képességeinkhez mérten kell a piacon működni.

A Fradi viszont egyelőre rettentő távol áll a magyar tehetségek értékesítésétől…

Sem a Fraditól, sem a Viditől nem lehet ez most elvárni. Meg kell érteni, hogy az európai labdarúgás jelenlegi állása szerint, aki egy kupasorozat főtáblájára akar jutni, annak rengeteg pénzt kell invesztálni a csapatba, és ez nyilvánvalóan nem előnyös a helyi fiatal tehetségek szempontjából. A középcsapatok viszont simán játszhatnának arra, hogy magyar és viszonylag olcsón megvásárolt külföldi tehetségeket később tovább értékesítenek. Ehhez azonban a teljesen piaci alapú működés felé kellene tolódnunk.

Mikor lehet látható eredménye a hazai futballba TAO formájában áramló milliárdoknak?

Infrastrukturális szempontból az állami részvállalás teljesen rendben van, ebben a régióban másképp szerintem nem megy. Az viszont, hogy a klubjaink egyáltalán nem piaci alapon működnek, nem annyira hasznos.