Megaüzlet: két kerék, három hét, négy színes trikó

Teljesítőképessége határán versenyez három héten keresztül az első szakaszon még 176, később valamivel kevesebb kerékpárversenyző, erről is szól az az idén 110. alkalommal kiírt Tour de France, amely azon túl, hogy remek sportesemény, olajozottan működő üzleti modellé forrta ki magát. A Tour verseny távja az idén 3404 kilométer, kicsivel több mint országúton és autópályán Graz–Barcelona oda-vissza. Egy átlagos versenyző a három hét alatt 120 ezer kalóriát éget el, ez körülbelül 252 dupla sajtburger kalóriatartalmával ér fel.

A világ legfontosabb országúti kerékpárversenye hatalmas üzlet, a csapatok már azzal sikert élnek el, ha meghívást kapnak a versenyre, a költségvetésük átlag 70 százaléka a szponzoroktól érkezik, egy jó teljesítmény a Touron szinte pedig garancia a következő évi szerződés aláírására.

Egyébként már az első, 1903-as kiírást is pusztán üzleti érdek motiválta, a L’Auto című lapot a bezárás fenyegette, a tulajdonos pedig mentőötletet várt a szerkesztőségtől a példányszám lehetséges növelésére. Az akkor 26 éves sportújságíró, Géo Lefévre ötlete, hogy rendezzék meg a valaha volt legnagyobb, többnapos kerékpárversenyt, bomba sikernek bizonyult, a L’Auto példányszáma kilőtt, napi 25 ezerről 65 ezerre.

Az idén a versenyzők között 2,8 millió dollárnak megfelelő eurót osztanak szét, az összetett győztes 545 ezer dollárt, a dobogósok 220 és 110 ezret kapnak. Az összetett elsőhöz képest szerényebb összeget kap a legjobb hegyimenő (28 ezer dollár) vagy a legjobb 23 év alatti versenyző, utóbbi 22 ezret vihet haza. Az ASO, amelynek az üzleti kimutatásai csak részlegesen nyilvánosak, háromféle módon jut bevételhez: a befolyó pénz 55 százaléka jön a tévétársaságoktól a közvetítési jogokért, 40 százaléka reklám- és szponzorbevétel, a maradék 5 százalékot pedig azok a franciaországi (és környező országokbeli) önkormányzatok fizetik, ahol keresztülhalad a Tour de France. 

Az ASO pénzügyeit nehezebb feltárni, mint egy átlagos magántőkealap tulajdonosi hátterét, becslések szerint évi 75–180 millió dollár bevételt hoz nekik a Tour de France, emellett csomó más kerékpárverseny rendezési joga is az ASO-nál van, a haszonkulcs pedig 20 százalék körül alakulhat. 

 Az NBC nem szégyelli elismerni, hogy nekik veszteséges az üzlet, 2 millió dollárt buknak rajta, az európai tévétársaságok viszont alighanem pozitív szaldóval zárják a versenyt, hiszen amikor átlagosan 150 millió európai nézi tévén a Tourt, a reklámidőt simán el lehet adni listaáron. Az ASO egyébként a különböző kategóriákban (összetett, sprintverseny, hegyi pontverseny, fiatal versenyző) élen állónak járó négy megkülönböztetett trikón is szép summát keres, mivel mindegyiknek van mezszponzora: 

Ahol áthalad a Tour mezőnye , azok a városok is fizetnek az ASO-nak, a nagy rajt házigazdája – ahonnan az első szakasz indul, és itt van a verseny kvázi nulladik napja, a versenyzők bemutatása és egyéb show-elemek is itt zajlanak – 5,5-6 millió dollárért szerzi meg a jogosultságot. A szakaszok rajtállomásától 65 ezret, míg a befutónak helyet adó várostól 120 ezret kér el az ASO. Az önkormányzatok mégis jól járnak és sorban állnak az ASO-nál, a verseny tavalyi rajtja Koppenhágában volt, ahol 

Az elmúlt évek alapján a verseny nyitónapjának házigazdája biztosra mehet, az ASO-nak fizetett díj 3-6-szorosa a várható megtérülés.

A Touron részvevő topcsapatok büdzséinek bevételi oldala meglehetősen egyoldalú, átlagosan annak 70 százaléka a névadó szponzortól érkezik. Ez bőven elég a versenyzők fizetésére, a 45 ezer dolláros évenkénti minimálbértől a TdF-győzteseknek kijáró évi hatmilliós csúcsig. A legjobban eleresztett csapatok éves költségvetése 30–50 millió dollár, a kevésbé eredményeseké tízmillió.