BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntött a kormány a Hungaroring további fejlesztéseiről

A közbeszerzési eljárás is lezajlott a magyarországi Forma–1-es pályával kapcsolatban.

Megszületett a kormányhatározat a mogyoródi Forma–1-es pálya fejlesztésének második üteméről és lezajlott a közbeszerzési eljárás, amelynek nyertes ajánlattevője a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. konzorciuma lett – jelentette be szerdán Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Mogyoród, 2023. július 23.Elrajtol a Formula-3 bajnokság főfutama a mogyoródi Hungaroringen 2023. július 23-án.MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A sportvezető a szerdai, pályabejárással egybekötött sajtóbeszélgetésen elmondta: ezzel párhuzamosan zajlik a stratégiai fejlesztési program első üteme, amelynek keretében a közművek javítására, cseréjére kerül sor.

A Forma–1 vezetőségével kötött megállapodás értelmében semmi nem lehet félkész állapotban egyetlen futamon sem

– hangsúlyozta ki Gyulay Zsolt. A jövő évi Magyar Nagydíjat július 19-én rendezik. Az idei verseny a holland Max Verstappen győzelmével ért véget, a Red Bull versenyzője már több futammal az idei sorozat vége előtt bebiztosította sorozatban harmadik világbajnoki címét.

Akár már jövőre lehet Magyarországon MotoGP-futam

Tavaly még úgy tűnhetett, hogy Magyarország végleg letett róla, hogy MotoGP-versenyt rendezzen, amikor a kormány leállította a Debrecen mellé tervezett motorpálya építését. Most viszont a MotoGP honlapján megjelent közlemény szerint a MotoGP programjában tartalékpályaként szerepel egy balatoni terep, majd 2025-ben már a Hungaroringen száguldhatnak a motorkerékpárok ugyanebben a kategóriában.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.