BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Barcelonában ekkora a baj: tilos lesz lakást kiadni turistáknak

A drasztikus intézkedést pénteken jelentették be, 2028-ban lép életbe.

Drámai intézkedést hozott Barcelona, Spanyolország legnépszerűbb turisztikai központja: 2028-tól megtiltják lakások kiadását az ide érkező vendégeknek, hogy kordában tudják tartani az elszálló árakat és élhetőbbé tegyék a várost a helybeliek számára.

Barcelona Spanyolország turisták által leginkább kedvelt városa / Fotó: PAU BARRENA/AFP

Jaume Collbini, Barcelona baloldali polgármestere pénteken jelentette be, hogy 2028 novemberétől visszavonják azt a 10 101 engedélyt, amely jelenleg lehetővé teszi a lakások rövid távú bérletbe adását, tudósított a Reuters.

Kezeljük azt, ami szerintünk Barcelona legnagyobb problémája

– mondta a városi önkormányzat egyik rendezvényén.

A rövid távú bérbeadás annyira fellendült Barcelonában, hogy egyes lakosok nem engedhetik meg maguknak a lakást, miután a bérleti díjak az elmúlt 10 évben 68 százalékkal, a lakásvásárlás költségei pedig 38 százalékkal emelkedtek, mondta Collboni, aki szerint hogy a lakáshoz jutás az egyenlőtlenségek egyik hajtóerejévé vált, különösen a fiatalok számára.

A nemzeti kormányok élvezik a turizmus gazdasági előnyeit – ez igaz Spanyolországra is, amelyik a világ három leglátogatottabb országa között van. Az ebből következő ingatlanválság azonban egyre súlyosabb problémát jelent Európa-szerte.

Az önkormányzat élhetőbbé akarja tenni a várost a helyiek számára / Fotó: PAU BARRENA/AFP

A helyi önkormányzatok az elmúlt évtizedben már korlátozzák a rövid távú bérbeadást olyan helyeken, mint a Kanári-szigetek, Lisszabon és Berlin. Az utóbbi időben Mallorcán tömegtüntetések voltak a lakhatási válság miatt és a túlzott turizmus ellen.

A kormány támogatja a döntést

Isabel Rodriguez, a spanyol kormány szocialista lakásügyi minisztere támogatja a barcelonai döntést. „Minden szükséges erőfeszítést meg kell tennünk annak érdekében, hogy biztosítsuk a megfizethető lakáshoz jutást” – írta az X közösségi oldalon.

Az Airbnb és a barcelonai szállodaszövetség nem egyelőre nem kommentálta a bejelentést, az APARTUR turista apartmanok szövetsége szerint azonban „Collboni olyan hibát követ el, amely (nagyobb) szegénységhez és munkanélküliséghez fog vezetni”. Közleményük szerint 

a tilalom az illegális turista apartmanok számának növekedését fogja okozni.

 A város vezetése azt ígérte, hogy ezeket szigorúbban fogják majd ellenőrizni.

A mallorcaiak a turisták ellen tüntettek vasárnap.
A mallorcaiaknak is elegük van a túl sok turistából és az elszálló lakásárakból / Fotó: AFP

A szállodák örülhetnek

A helyi önkormányzat évek óta nem adott ki újabb rövid távú bérbeadási engedélyt, bezártak viszont 2016 óta 9700 illegális turistalakást, és majdnem 3500-at ismét a helyiek lakhatására használják.

A szállodáknak azonban hasznos lesz a lépés. A Barcelonát 2015 és 2023 között kormányzó szélsőbaloldali párt ugyan megtiltotta új szállodák nyitását a város legnépszerűbb területein, de Collboni jelezte, hogy lazíthat a korlátozáson. A bejelentést ugyanakkor a barcelonai szállodaszövetség sem kívánta kommentálni.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.