BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Daily Life In Balatonkenese

Parádés fél évet zárt a turizmus

Január és június között 7,5 millió vendég 17,8 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken, ami 7,6 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi rekordév első félévi értékét. Az eredményekhez nagyban hozzátett a vidéki desztinációk forgalmának erősödése is, ahol a vendégéjszakák közel kétharmada keletkezett. Elmondható, hogy a turizmus tavaly vett lendülete továbbra is érezteti hatását.

Az első fél évben az összes vendégéjszaka 60 százalékát Budapesten kívüli szálláshelyeken töltötték. Míg a belföldi vendégéjszakák 87 százaléka, a külföldi szállásforgalomnak a 35 százaléka kötődött a fővároson kívüli szálláshelyekhez – derült ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kutatásából, amely a hazai turizmus első fél évét vette górcső alá.

Daily Life In Balatonkenese
turizmus
A balatoni turizmus idén nyáron is erős / Fotó: NurPhoto via AFP

A vidék fő külföldi küldőpiaca Németország, Csehország, Ausztria, Románia és Lengyelország volt. Ezek mindegyikéből markánsan nőtt a vendégéjszakák száma, Lengyelországból például 42 százalékkal. Az országhatáron túlról érkezők többsége a magyar tengerhez látogatott el. A Balatonnál ebben a fél évben 10,7 százalékkal több külföldi vendégéjszakának örülhettek a szálláshelyek. A nemzetközi vendégek második és harmadik leggyakoribb választása Debrecen és térsége, továbbá Bükk-Sárvár volt, ahol 34,7 százalékkal, illetve 13,8 százalékkal több külföldi vendégéjszakát regisztráltak idén az első hat hónapban.

A vidék belföldi forgalmában ugyancsak meghatározó a Balaton, amely a hazai vendégéjszakák több mint negyedét tudhatta magáénak.

A térség iránti érdeklődést jól mutatja az is, hogy az év első hat hónapjában ideérkező turisták száma tavalyhoz képest több mint tizedével nőtt. Első számú vidéki térségünket követően a legtöbb vidéki belföldi vendégéjszakát a Mátra-Bükkben, illetve Budapest környéke térségben töltötték.

A szálláshelyi forgalom szerint legnépszerűbb öt vidéki település mindegyike fürdőhely vagy vízparti város, közülük három is balatoni volt. Hévíz került a rangsor élére, a második Hajdúszoboszló, és a bronzérmes Bük után a negyedik és az ötödik helyet Siófok és Zalakaros foglalta el. A nemzetközi vendégek dobogós kedvencei is ugyanezek, viszont a negyedik és ötödik legkedveltebb település számukra Sárvár és Debrecen volt. A belföldi vendégéjszakák ötös toplistáját Siófok vezette, majd

  • Hévíz,
  • Hajdúszoboszló,
  • Zalakaros
  • és Balatonfüred

volt a sorrend.

Nem csak a vidéki szálláshelyek forgalma, az egynapos látogatásoké is emelkedett. A hazai látogatók száma 14 százalékkal, a külföldieké viszont 64 százalékkal haladta meg a tavalyi első félévit. A legnépszerűbb egynapos desztinációk éllovasa a magyarok körében Budapest környéke volt, amit a Balaton és Debrecen és térsége követett, míg a nemzetközi egynapos látogatók Budapest környéke után Győr-Pannonhalmát, ezt követően pedig a Balatont keresték fel legnagyobb számban. A fél év leglátogatottabb vidéki látványossága a nyíregyházi Sóstófürdőt követően, a tatai Öreg-tó és Győr belvárosa lett.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.