A Közbeszerzési változások című cikk margójára

Elöljáróban hangsúlyozni kívánjuk, hogy magunk is rendkívül előremutatónak véljük és összességében pozitívan értékeljük a közbeszerzési törvény előterjesztett módosítását, annak főbb irányait. Egyes változtatásokra, így például a nemzeti és az egyszerű eljárásrend összevonására maga a Közbeszerzések Tanácsa is javaslatot tett korábban több fórumon (egyebek mellett a 2006. évi parlamenti beszámolójában) is. Igaz ugyanakkor az is, hogy számos ponton a hivatkozott véleményben megjelölttől eltérően közelítünk a változtatásokhoz: mindamellett, hogy fontosnak és indokoltnak tartjuk az egyszerűsítést, úgy gondoljuk, a közbeszerzések tisztaságát továbbra is kiemelten érvényesítendő szempontként szükséges kezelni.

Így pozitívumként értékelhető a törvény szabályainak egységesítése, egyszerűsítése, de nem szabad elfelejteni, hogy a közpénzekből megvalósuló beszerzések piacán a közbeszerzés a verseny megteremtésének központi eleme. Emiatt kulcskérdés a közösségi értékhatárok alatti beszerzésekre, az ilyen eljárások meghirdetésére irányadó szabályok rendszere, amelynek révén biztosítható, hogy a vállalkozások – a „kisebb” értékű közbeszerzések tekintetében alapvetően a kis- és középvállalkozások – tudomást szerezzenek a megrendelésekről és versenyezzenek azokért. E szabályok hiányában az ajánlatkérő az általa preferált vállalkozásnak adhatná oda a megrendeléseket. Értelemszerűen ez sem a közpénzek hatékony felhasználásának, sem a „tűztől távolabb lévő” vállalkozásoknak nem lenne előnyös. Meg kell találni tehát az egyszerűsítést és a nyilvánosság követelményét még egyaránt érvényesíteni képes modellt, amelyért egyébiránt sokat tesz a módosítás.

A hivatkozott írás üdvözli az úgynevezett egybeszámítási szabályok eltörlését. Ezzel szemben mi rendkívül örvendetesnek tartjuk, hogy bár a közigazgatási egyeztetés során valóban felvetődött az egybeszámítási szabályok eltörlésének a gondolata, ám általános ellenállásba ütközött a jogalkalmazók részéről, és így a kormány által jóváhagyott előterjesztésben már nem is szerepel ez a javaslat. A közbeszerzési törvényben rögzített egybe-, avagy összeszámítási szabályok a gyakorlatban jogalkalmazási dilemmát jelentő helyzetek megoldása érdekében kerültek be korábban a törvénybe, és bár alkalmazásuk valóban nem minden esetben egyszerű, de korántsem minősíthetők ellentétesnek a közösségi joggal, mint ahogy az sem állítható, hogy merő feledékenységből maradtak volna a törvényben. E rendelkezéseknek köszönhető, hogy nem kerülhető meg a törvény alkalmazása akkor, ha az ajánlatkérő egy költségvetési éven belül – eltérő időpontban ugyan, de – több alkalommal ugyanazon ajánlattevőtől ugyanolyan szolgáltatást rendel meg. Ezen, hosszú évek óta a közbeszerzési szabályozás fontos részét képező rendelkezések eltörlése esetén tehát – még ha a jogszabályból más értelmezés is levezethető lehetne – feltehetően jelentősen lecsökkenne a Kbt. alkalmazási és ezáltal az átláthatóan felhasznált közpénzek köre.

A hirdetmény-ellenőrzés kötelező jellegének megszüntetését, annak időszerűségét illetően az említett cikk szerzője így vélekedik: „Nem sikerült eddig megszüntetni a kötelező hirdetmény-ellenőrzést Magyarországon, mivel az intézményrendszer finanszírozását így oldotta meg a jogalkotó. Érthető módon támogatja saját szolgáltatását az érintett szolgáltató (…)” Ami az előzőeket illeti: rendkívül sajnálatosnak tartjuk, hogy a hirdetmény-ellenőrzés fenntartása vagy eltörlése kérdését sokan pusztán a Közbeszerzések Tanácsa finanszírozásának a problémájával azonosítják. Nem állítjuk, hogy nem lehetne javítani a hirdetmény-

ellenőrzés rendszerén vagy gyakorlatán, vagy ne lehetne felülvizsgálni a tanács finanszírozásának a rendszerét, illetve a díjak mértékét, hiszen mindig minden javítható, fejleszthető. Ezzel szemben magának a kötelező hirdetmény-ellenőrzésnek a fenntartását rendkívül fontosnak ítéljük, mivel ez a folyamatba épített vizsgálat alkalmas arra, hogy hatékonyan hozzájáruljon a közbeszerzési kiírások testre szabásának a megakadályozásához, és ezáltal a közbeszerzések átláthatóságának biztosításához. Senkinek nem lehet érdeke az, hogy a közbeszerzési eljárás ellenőrizetlen és már eleve valamely ajánlattevő kiválasztására irányuló felhívással induljon. Más kérdés természetesen, hogy a hirdetmény-ellenőrzés nem alkalmas minden visszaélés megakadályozására, hiszen csak a felhívás szövegén alapul (a háttérdokumentumokat a Közbeszerzések Tanácsa nem látja), továbbá az sem vitatható, hogy esetenként a szerkesztőség is tévedhet. Azt viszont érdemes átgondolni, hogy a minden munka elvégzése kapcsán szükségszerűen felmerülő hibák miatt érdemes-e feláldozni egy olyan intézményt, amelyet az OECD közbeszerzési korrupció elleni jó gyakorlatokat öszszesítő tanulmánya kifejezetten korrupcióellenes jó megoldásként nevesít, különösen akkor, amikor a jelenlegi törvénymódosítás számos ponton éppen a közbeszerzések tisztaságának további növelésére törekszik.

A fentiekkel ellentétben számos valóban jó példát lehet ugyanakkor kiemelni e nagy jelentőségű és a jövő közbeszerzési gyakorlatát nagymértékben megreformáló törvénymódosítási tervezetből. Gondolunk itt például a kizáró okok igazolásának újraalkotott rendszerére, amely számos igazolás, dokumentum felesleges beszerzésétől kíméli meg majd az ajánlattevőket. Vagy rendkívül kedvező változási iránynak tekintjük azt a módosítási javaslatot, amely a magyar gyakorlatban kialakult rendkívül formalista megközelítést (a túlzott formai követelményeket támasztó kiírások gyakorlatát) hivatott visszaszorítani. Ez elvezethet oda, hogy végre valóban az ajánlatok tartalma versenyezzen, és ne elsősorban az számítson, hogy az ajánlatok megfelelnek-e az ajánlatkérők által igen gyakran túlzó módon meghatározott formai előírásoknak.

A szerzők a Közbeszerzések Tanácsa titkárságának a munkatársai