Csak reálisan

Annak ellenére, hogy a nominális árak 120 dollár/hordó szintre ugrottak, ugyanakkor a világgazdaságban emiatt drámai eseményekre eddig nem került sor, a valós változásokat reálisabban tükröző tényezőket érdemes megemlíteni. Elsőként, hogy például a dollár árfolyama az euróval szemben az utóbbi években közel a felére csökkent. A másik körülmény, hogy a kőolaj reálára – amennyire a szakértői számításoknak hinni lehet – a jelenlegi 120 dollár mellett sem éri el a 80-as évek elején kialakult reálárat. 1985–2005 között ez csökkent, figyelembe véve a fejlett országok átlagos inflációs rátáját, különösen az exportárindexeiket.

Ebben a megvilágításban pedig nem is annyira a mostani magas árszint kíván magyarázatot és indoklást, hanem sokkal inkább az, hogy az egyébként is szűkös, meghatározó energiaforrás az előtérbe került környezetvédelmi követelmények fényében miért is értékelődött le, és kinek az érdekét szolgálta a két évtizedig érvényesülő leértékelődési folyamat. És végül: a mostani helyzet értékelésénél nem tekinthetünk el attól, hogy a fejlett országokban különösen, de globális kitekintésben is az elmúlt negyed évszázadban olyan növekedési trend érvényesül, amely átlagosan mintegy 50 százalékkal mérsékelte az egységnyi GDP-hez felhasznált, naturáliában mért energiafelhasználást. A kőolaj esetében a fajlagos mutató még az átlagosnál is erőteljesebben javult.

A kőolaj utóbbi időben bekövetkezett drasztikus drágulása az említett körülmények, tényezők fényében nem minősíthető rendkívülinek és különösen nem trendfordulásnak, hiszen „csak” az elmúlt két évtized nagy leértékelődését korrigálta. A reál-energiaköltségek a termelés, a növekedés teljes ráfordításain belül igazából ez ideig inkább csökkentek, s ma közel azon a szinten állnak, mint negyed évszázada.

A mostani igen magas és tartósnak ígérkező kőolajárak viszont azt valószínűsítik, hogy a fekete arany és általában az energiahordozók felértékelődése a jövőben gyengíti a növekedési potenciált. Az eddigieknél nagyobb jelentőségűvé válik a bővülés és az energiafelhasználás közötti kapcsolat, az egységnyi növekedés energiaszükségletének az eddigieknél is erőteljesebb mérséklése. Ebben az összefüggésben a mostani kőolajárak nemcsak az energiamegtakarításra ösztönöznek, hanem a halaszthatatlanná váló környezetvédelmi követelmények valós teljesítését is elősegíthetik.

Tudom, a magyar gazdaság adott helyzetében „istenkáromlásnak” ítélhető az áremelkedés hosszabb távú kedvező hatásainak akár csak az említése is. És valóban, az EU-ban az egyik legmagasabb energiahordozóimport-arány mellett nálunk a bekövetkezett kőolajdrágulás súlyosbítja a folyamatban lévő egyensúlyjavító gazdaságpolitika gondjait. Elsőként talán az elmúlt két évben is jelentkező, de az idén bizonyosan felerősödő cserearányromlás említhető, amely növekedésünk igen alacsony ütemét legalább 0,5 százalékponttal csökkentheti. További gondok abból adódnak, hogy számításaink szerint a magas olajárak tartóssá válása esetén, annak közvetlen hatásaként 0,7 százalékponttal növekszik az infláció, a közvetett hatásokat is számítva ez meghaladhatja az egy százalékpontot.

Tekintettel arra, hogy 2008-ra a tervezett reálkereset-növekedés valószínűleg nem haladja meg az egy százalékot, az olajdrágulás elviszi a remélt lakossági jövedelememelkedés egészét. Nem vitatható tehát, hogy rövid, de még középtávon is a mostani olajársokk a hazai gazdasági kilábalás fájdalmait jelentősen megnöveli, és ezt a többletterhet aligha teszi elviselhetőbbé a jövőbeni, fenntartható fejlődés esélyeinek a növekedése, amit a magas árak által kikényszerítenek.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója