Egykulcsos mítoszok

Alighanem elégedettséggel tekint végig most a volt szocialista blokk államain Robert Hall és Alvin Rabushka, akik 1981. december 10-én a The Wall Street Journal véleményoldalán fogalmazták meg javaslatukat először a flat-tax néven ismert rendszer bevezetésére. Bár a Hoover Intézet kutatóinak tanácsát saját hazájuk kormányzatai nem fogadták meg, térségünkben már tucatnál is több ország vezetését ihlette meg a szerzőpáros ötlete az adózás radikális egyszerűsítésére. Alighanem ez is lehet az oka annak, hogy a Fidesz – csatlakozva az SZDSZ-hez és az MDF-hez – immár félretenni látszik korábbi fenntartásait az egykulcsos adórendszerrel szemben.

És itt van rögtön az első mítosz, amelyet érdemes helyretenni. Sokan hivatkoznak ugyanis arra, hogy az egykulcsos adó bevezetését a régióbeli verseny kényszeríti ki. Ez csak annyiban lehet igaz, hogy valamit valóban tenni kell az adórendszerünkkel a versenyképesség javítására, de önmagában attól még senki nem költözik el Magyarországról vagy viszi máshova befektetését, hogy egy vagy több kulccsal adózik a jövedelme. A többiek példájával való takarózás ebben az esetben inkább az egyszerűsítéssel kapcsolatos eddigi tehetetlenség beismerésének elkerülésére szolgál: mi ugyan nem akartunk ilyen „igazságtalan” adórendszert, de a többiek rákényszerítenek.

A másik tévhit, hogy az egykulcsos adórendszer feltétlenül egyszerűbb is. Erre példaként említhető Csehország, amely az idén ugyan 15 százalékos kulcsot vezetett be a személyi jövedelmekre (ami egyébként 23 százalék, mivel a tb-járulékkal felbruttósított bérre vetik ki), az adórendszert azonban továbbra is bonyolultnak tartják. Számos más állam is egyébként csak vertikálisan, a személyi jövedelmekre alkalmaz egységes kulcsot, az adómentes sávokkal pedig még ebbe is progresszivitást csempésznek.

Gyakori félreértés, hogy az egyszerűsítés csak egyetlen kulccsal képzelhető el. Érdemes felhozni erre Szlovénia esetét, amely jól elvan a maga 16-tól 41 százalékig terjedő progresszív szja-rendszerével és 22 százalékos társasági adójával (bár korábban ott is felmerült az egykulcsos adó bevezetése). A Világbank és a PricewaterhouseCoopers nemrég közzétett, Paying Taxes című kiadványában – amely ugyan a vállalati adózás könnyűségét mérte, de az analógia nyilván az szja-ra is alkalmazható – délnyugati szomszédunk a 63. a vizsgált 178 ország között, míg az egykulcsos rendszert legkövetkezetesebben alkalmazó Szlovákia csupán a 122. helyen áll. Miért? Egyrészt, mert Szlovéniában jóval kevesebb időt kell tölteni a különböző adóbevallásokkal, másrészt, mert a szlovák munkaadók az amúgy vonzónak tűnő társasági adó mellett még 35,2 százalékos tb-járulékot is kötelesek fizetni a bérek után.

Mindebből talán kitűnik, hogy az egyetlen kulcs alkalmazása önmagában nem varázsszer, de kitűnő marketingeszköz lehet az adórendszer egyébként is szükséges egyszerűsítésére. Magyarországon, ahol az átlagjövedelem közelében 60 százalék feletti a marginális közteherkulcs, egy friss MNB-tanulmány szerint pedig a GDP 6,7 százalékára, azaz körülbelül 1600 milliárd forintra tehető az adóelkerülés miatti bevételkiesés, az egykulcsos adó még inkább hozzásegíthet a munkavállalás és a foglalkoztatás ösztönzéséhez, a gazdaság kifehéredéséhez, az adóalap szélesítéséhez és végső soron a terhek csökkentéséhez.

Persze miután Magyarországon élünk, rögtön előjönnek a „mit miért nem lehet” típusú érvek. A Fidesz a családi adózás szempontjait félti (feleslegesen: például az eredeti Hall–Rabushka-modell is háztartásokat vett alapul), az MSZP pedig a társadalmi szolidaritást látja veszélyben (csakhogy a nagyobb tortából a szegényebbeknek is nyilván több jutna). Ezek után nem okozna meglepetést, ha nálunk születne majd meg a világ legbonyolultabb egykulcsos adórendszere. Persze csak ha egyszer sikerül róla megállapodni…

A szerző a Világgazdaság rovatvezetője