Véget kell vetni Ukrajna dollárfüggőségének

Az árak Ukrajnában akkor kezdtek elszabadulni, amikor Julija Timosenko tavaly decemberben visszatért a kormány élére. Rossz nyelvek szerint a politikus azért okolható a pénz gyors értékvesztéséért, mert populista elvektől indíttatva gyors ütemben növelte a szociális kiadásokat. Ez azonban téves megállapítás, mert a kormány még az év vége előtt szigorította a költségvetési fegyelmet. Mint a pénzügyminiszter, Viktor Pinzenyik legutóbb beszámolt róla, az államháztartás 0,6 százalékos GDP-arányos többlettel zárta az idei első negyedévet.

A költségvetési irányzat egyáltalán nem meglepő, mert az államháztartás bevételei együtt emelkednek az árakkal, miközben a kiadások nagyrészt rögzítve vannak. Timosenko kormánya azonban ettől eltekintve is jó munkát végzett a fiskális fronton. Az állam pénzügyei jó állapotban vannak, a GDP-hez viszonyított államadósság mindössze 11 százalékon áll, miközben az Ukrán Nemzeti Bank szerint a valutatartalékok gyorsan növekszenek, és már elérték a 33 milliárd dolláros szintet.

Az ukrán infláció döntő oka az, hogy a nemzeti valuta, a hrivnya továbbra is a dollárhoz van kötve. Márpedig ha az amerikai valuta értéke esik, akkor Ukrajna a maga nyílt gazdaságával importálja az inflációt. A dollár tavaly 12 százalékkal gyengült az euróhoz képest, márpedig az ukrán külkereskedelemben az EU egységes valutája jóval nagyobb súllyal szerepel.

A Nemzetközi Valutaalap már jó ideje és kitartóan figyelmezteti a kijevi kormányt, hogy a dollárhoz kötött valuta pénzügyi válságot okozhat, akár az alul-, akár a túlértékeltségénél fogva. Az IMF emellett sürgette Ukrajnát, hogy szabadítsa fel a hrivnya árfolyamát, az ottani központi bank azonban ellenállt ennek a követelésnek, így az ország az utolsó és egyetlen maradt a térségben, amely a valutáját a dollárhoz kötve tartja. A nagy hatalmú ukrán iparvállalati vezetők természetesen dicsérik az ottani központi bankot, mert alacsony szinten tartja a valutája árfolyamát, azt hiszik ugyanis, hogy az ország gazdasága ettől lesz versenyképes.

Eközben azonban figyelmen kívül hagyják, hogy a jegybank csak a nominális felértékelődést tudja megakadályozni, a tényleges költségek alakulását azonban a reálfelértékelődés határozza meg, ez pedig az árfolyam-változás és az infláció öszszegezéseként adódik. A szoros dollárkapcsolat emellett arra is rákényszerítette a kijevi központi bankot, hogy laza monetáris politikát folytasson. Az ottani irányadó kamat jelenleg 16 százalékon áll, ez tíz százalékponttal alacsonyabb, mint az inflációs ráta, s ez azt jelenti, hogy Ukrajnában tízszázalékos negatív reálkamat van érvényben. Emiatt az M3 mutató szerinti pénzellátás tavaly robbanásszerűen, 52 százalékkal növekedett, ez arra enged következtetni, hogy a drágulás üteme csakhamar 30 százalék fölé kúszik majd.

Az ukrán központi bank vezetői most már érzik, hogy fel kell lépniük az infláció ellen, a hrivnya dollárhoz kapcsoltságának fenntartása azonban megköti a kezüket, mert ez hátráltatja a kamatok megfelelő mértékű emelését. Ezért inkább a kötelezőtartalékráta-előírásokat szigorítják meg, ez viszont belföldi hitelszűkéhez vezetett, ez – az amúgy is súlyos nemzetközi pénzügyi válság közepette – várhatóan likviditási problémákat okoz több közepes méretű banknál, amelyek egy részét csődbe juttatja.

Adódik a kérdés, hogy miért ragaszkodik az ukrán központi bank a mostani, káros monetáris politikai kurzushoz. Ebben közrejátszhat bizonyos fokú hozzá nem értés, a döntő ok azonban alighanem a belpolitikai csatározásokban keresendő. A jegybank Viktor Juscsenko elnöknek van alárendelve, aki ugyan maga nevezte ki kormányfőnek Timosenkót, a jelek szerint azonban mostanság jobban érdekelt abban, hogy ártson neki, semmint az inflációt fékezze.

A zavarok mára olyan mértéket öltöttek, hogy a jegybanknak elkerülhetetlenül fel kell szabadítania a hrivnya árfolyamát, ezzel azonban könnyen elkéshet. Az intézmény – a súlyos infláció dacára – még mindig csak apróbb lépésekben szeretne haladni, mert nyilvánvalóan nem tudja érzékelni a válság súlyosságát. Ebben a helyzetben a jegybanknak először is be kellene jelentenie, hogy nem tart érvényben célárfolyamot, és megszünteti az intervenciókat, azaz nem vásárol többé dollárt a valutapiacon.

Ha pedig a központi bank hagyná lebegni a hrivnya árfolyamát, akkor az ukránok várhatóan milliárdszámra váltanának át dollárt a helyi valutára, alaposan felhajtva ez utóbbi jegyzését. Mindez nyomban leszorítaná az ukrán inflációt, a jegybank pedig magasabb kamatokkal tudná fékezni a pénzellátást, nem pedig a hiteladagolás jelenlegi rendszerével.

Az idő mindenesetre rövid. Mint a neves közgazdász, Rudi Dombusch szokta mondani, a pénzügyi válságok általában jóval később kezdődnek, mint bárki várná, de aztán sokkal gyorsabban mélyülnek el, mint azt el tudnák képzelni. Az államfő és az ukrán központi bank még mindig tudna cselekedni, de ha ezt nem teszik azonnal, akkor annak egy roppant költséges pénzügyi válság lehet az ára. Miniszterelnökként Juscsenko 2000 elején megmentette az országát a pénzügyi csődtől. Ez alkalommal nem lenne szabad az ország jólétét feláldoznia a politikai ambícióiért.

A szerző a washingtoni Peterson Institute vezető kutatója