Bedől a lé - amikor az üzlet megelőzi a felelősségvállalást

Például arról, hogy a nagyobb profitabilitás miatt papírból kifejlesztett autókról – melyek azok silány minősége miatt természetesen márkajelzés nélkül kerülnek forgalomba, viszont szinte minden nagy gyártónál elérhetők – bebizonyosodott, nem bírják a túl gyakori esőzéseket, ráadásul a legkisebb koccanásban sem képesek megvédeni utasaikat.

Most azon sopánkodnánk, képes lesz-e az állam időben dotálni a legjövedelmezőbb üzletágukat – a papírautó-gyártást – vesztő mamutcégeket, melyek több tízezer embert foglalkoztatnak, és egyébként az elmúlt évek során a GDP-bővülés jelentős hányadát adták. Akkor mindenki azt elemezné, mennyivel kerül neki többe, hogy a papírjárgányok eltűnésével kénytelen lesz a drágább alternatívákat igénybe venni.

Akkor George W. Bush minden bizonnyal úgy érvelne választóinak: higgyék el, veszni hagynám nemzeti autógyártóinkat, ha biztos lennék abban, hogy csődjük az önök jövőjét nem befolyásolja hátrányosan. Persze a magyar járműgyártók meg azért csóválnák a fejüket, mert nem értenék, hogy ilyen biztos üzletben hogyan tudott Amerika ennyire túlpörögni, és négyszemközt megsúgnák, hogy nálunk speciel még a tradicionális biciklikészítésből is évekig szép kis hasznot lehetett volna húzni.

Szóval az egy más világ lenne. Ha a pénzpiacokat követve más szektorok esetében is olyannyira megelőzné az üzlet a társadalmi felelősségvállalás iránti minimális elkötelezettséget, a túlszabályozás illúziója pedig hasonmód elaltatná a józan logikát, akkor tényleg izgulni kellene. Ja, kérem, hogy ez egyesek szerint már nem is annyira fikció? Meglehet. Na, ettől retteg most a világ gazdagabbik fele, és nem a Lehman Brothers meg a Merrill Lynch miatt.