Szegény gazdagok

Eljutottunk hát ide is: a rendszerint több tízmilliós pénzügyi vagyonok felett diszponáló privát banki ügyfelek visszatértek a kályhához, vagyis jórészt egyszerű bankbetétekben tartják a szabad eszközeiket.

A jelenség persze nem meglepő. A válság tavaly őszi kirobbanása előtt a vagyonos ügyfelek kiszolgálásában érdekelt pénzügyi szolgáltatók azon versenyeztek, ki tud minél összetettebb alapokat, illetve egzotikusabb részvényeket ajánlani a vastag pénztárcájú ügyfeleknek, hiszen akkor még jól ment a szekér. Ősszel viszont hirtelen lefelé kezdtek kanyarodni az addig büszkén mutogatott grafikonok, így nem csoda, hogy az egyébként is híresen konzervatív magyar privát banki ügyfelek figyelme ismét gyorsan a nulla kockázatú befektetési formák felé fordult. (Ehhez kellett a jelenlegi, abnormális lakossági betéti piac is, ahol a nagy forráséhség miatt még mindig elfogadott a 6-7 százalékos reálhozam.)

Ez a tendencia persze önmagában nem túl érdekes, hiszen a kissé összehúzódott portfóliók miatt a szokásosnál lassabban dagad majd az egyébként még nagy növekedési potenciálú privát banki piac. Figyelembe kell azonban venni azt is, hogy a gazdag ügyfelek nehezen felejtenek. Ha valahol csúnyán megégették magukat, hajlamossá válnak átigazolni más, a vagyonukat odafigyeléssel kezelő – és nem az anyabank valamelyik aktuális befektetési termékét a nyakukba varró – szolgáltatóhoz.

Ebből pedig egyenesen következik, hogy tisztulás jön a privát banki piacon is, ahol a minőségi szolgáltatást nyújtó, a területet tényleg prioritásként kezelő szereplők lehetnek a nyertesek. A verseny pedig – ha az eddigihez képest más hangsúllyal is, de – erősödik. Kevés rosszabb élmény érhet ugyanis egy bankárt annál, mint amikor a gazdag ügyfél kisétál az ajtón.