Innovációs kihívás

Indításként szeretném rögzíteni az innováció általam használt fogalmát: folyamatos megújító tevékenység, amelynek fókusza a működés összes dimenziójára kiterjed, legyen szó stratégiáról, szervezetről, működési folyamatokról, termékekről, szolgáltatásokról, technológiáról vagy partnerségi kapcsolatokról. Függetlenül attól, hogy egy vállalkozásról vagy egy országról van szó, az innováció célja versenyelőnyök biztosítása, amelyeket egy napjainkra szinte teljesen globálissá vált piacon kell kialakítani.

Ahhoz, hogy innovatívakká váljunk, nem elégséges innovációért felelős szervezeti egységek és intézmények felállítása s pénzügyi források hozzájuk rendelése. Szükséges egy olyan innovációs gondolkodásmód elsajátítása is, amely áthatja a teljes működést. Jonas Ridderstrale és Kjell A. Nordström a Funky Business című, magyarul is megjelent munkájában ezt az állapotot teljes innovációnak nevezi. Ez olyan feltételek létrehozását feltételezi egy szervezeten – vagy általam kiterjesztve: egy országon – belül, amelyek a kreatív gondolkodás folytonosságát biztosítják. Ezen állapot elérése esetén a szervezeten – országon – belül minden vezető és munkavállaló folyamatosan, a különböző munkahelyi szituációkban tudatosan használja a kreativitását, és tudatosan keresi a meglévő működés újragondolásának a lehetőségét.

Mit jelent ez a vezetők szemszögéből? A meglévő szellemi erőforrások jobb kihasználását. Jelenleg az általános gyakorlatban csak egy szűk, üzletfejlesztésért, termékfejlesztésért, technológiai innovációért, k+f-ért felelős kör gondolkodik új ötleteken. Ezzel szemben az innovációs gondolkodásmód kiterjesztésével a szellemi tőkénk jelenlegi kihasználása megsokszorozódik. Az innováció ugyanis nem kevesek kiváltságává, hanem mindenkinek az eszközévé válik. Gondoljunk bele, hogy mekkora potenciál rejtőzik ebben egy vállalat vagy egy ország esetében.

Az innovatív működésnek alapeleme a kísérletezés, a másság keresése és a hibázás tolerálása. Az innováció ugyanis arról szól, hogy újra meg újra megkérdőjelezzük a meglévő feltételezéseinket, feltesszük a „mi lenne, ha…” kérdést, és megkeressük rá a választ. És elképzelhető, hogy ötletünkkel kudarcot vallunk. Egy hagyományos szervezetben a kudarc büntetést von maga után, ez leszoktatja a vezetőket és a dolgozókat a kísérletezésről. Az innovatív szervezetben a kudarc része a mindennapi működésnek, az új területek feltérképezésének, így teljes mértékben elfogadott. Hiszen a rendszerben dolgozók tudják és elfogadják, hogy kísérletezés és kockázatvállalás nélkül nem lehet az innovációhoz szükséges minőségi ugrást elérni.

Felvetődhet a kérdés, hogy nem vezet-e káoszhoz, ha egy innovációt támogató kultúrában mindenkinek lehetősége van a status quo, az elfogadott normák és az érvényes szabályok megkérdőjelezésére. A válasz az, hogy megfelelő vezetéssel a folyamat katalizálható. A vezetők feladata nem a parancsolás és az ellenőrzés, hanem az iránymutatás, a célok megfogalmazása, és annak megvilágítása, hogy milyen területekre kell az innovatív erőfeszítéseket összpontosítani. Ennek belátása azonban gyakran komoly kihívást jelent az utasításokhoz szokott vezetőknek, és a saját gondolkodásukban meglévő gátak válhatnak az innováció legnagyobb akadályaivá. Szerintem ennek a kihívásnak a kezelése lehet a kulcsa a vállalkozások és az ország sikerességének. Függetlenül attól, hogy éppen egy gazdasági válságban vagy egy dinamikusan növekvő piacon kell helytállni. Az innováció szemszögéből ugyanis a külső környezet csak annyiban számít, hogy rugalmasan alkalmazkodni kell hozzá.

A szerző az NNCon tanácsadási üzletágának vezetője