Némi „bérszámfejtéstelenítés” kellene már

Az elmúlt néhány évben talán túlságosan sokat foglalkozott a szabályokat gondozó Pénzügyminisztérium a jövedelemmel kapcsolatos adó- és járulékszabályok csiszolgatásával. Bonyolultra sikerült a túl sok fajta Start kártya, a minimálbér gyakorlat és szaktudás szerinti differenciálása, a cafeteria-rendszer felső határhoz kötése, a lakásvásárlás adóztatásának beszámításos rendszere, és végül az útnyilvántartással kivédhető cégautóadó – ezekről az alkalmazásuk közben derült ki, jobb, ha részben vagy egészben kiiktatják a rendszerből.

Az egyszerűsítés csupán egy-egy szűk kör számára szól (eva, ekho), a jövedelemadóztatás fő szabályai továbbra is túlzottan összetettek, abban a kiskapukat keresi mindenki, miközben nem sikerül az új szabályokkal emelni az adófizetők számát. Miután a Pénzügyminisztérium a mikrovállalkozói körben nem tud széles körben gyakori ellenőrzést végeztetni, ezért automatizmusokkal riogatja őket. Ilyen a minimum-járulékalap és az elvárt adó bevezetése kapcsán a törvénybe illesztett ellenőrzési fenyegetés, amely a kommunikáció szintjén jól hangzott, de a gyakorlatban az APEH nem igyekszik úgy, ahogy attól tartani kellene. Ezt az adu ászt nem lehet újra előhúzni, mert egy szigorú minimumadóztatás kollektív „vállalkozáselhagyó” válaszreakciókba torkollhat, mint ahogy azt Romániában is láthattuk.

Az adónemek elaprózása és diverzifikálása hibás irányzat. Miért? Egyrészt nincs kapacitás az adóhatóságnál arra, hogy tömegesen miniadókat ellenőrizzenek. Ennek a beismerése az, hogy egyes miniadók eltűnnek 2010-től. Másrészt a járulékok mellett üzemeltetett egészségügyi hozzájárulás (eho) tipikus rendszeridegen adó, nem is megengedhető, hogy uniós állampolgárokra alkalmazzák, így csak azok tartoznak a hatálya alá, akiknek Magyarországon lakóhelyük van. Az eho mindenféle jövedelemfajtánál fel-feltűnik, kiigazító hatásával riasztó: néhány millió forint osztalék vagy éves bérleti díj esetében 39 százalék jut az államnak a jövedelemből, úgy, hogy az elvonást még adókedvezményekkel sem lehet mérsékelni.

Gond van a túl tágra nyitott adóztatási formákkal is. Az alkalmi munkavállalást már nem az eredeti célra használják, hanem arra, hogy egyszerűsítsék az adó- és munkaügyi adminisztrációt. Ahelyett, hogy ezt az egyszerű foglalkoztatási formát kihasználná a pénzügyi kormányzat, továbbra is papíralapon, könyvecskével és bélyegekkel igyekszik a rendszert működtetni és azt ellenőriztetni. Az autópályadíjak mobiltelefonon keresztüli szedéséből okulhatott volna a Pénzügyminisztérium, de késik az a javaslat, amely felismeri, hogy az ország már régen alkalmazkodott a mobiltelefonok adta lehetőségekhez. A hőre eltűnő tintával történő visszaéléseknek ugyanis leginkább SMS-ekkel lehetne elejét venni. Ezzel a rendszer akár tovább egyszerűsödhetne.

Legfőképpen a kiszámíthatóság az, ami hiányzik a jövedelemadóztatási politikában. Nem lesz megismételhető az a módszer, hogy lebegtetik az adó- és járulékcsökkentést, amelyet előbb megszavaz a parlamenti többség, majd visszavon. A tételes egészségügyi hozzájárulás tipikusan ilyen adónem, egyszerűen nem képes megszűnni – pár ezer forintos tételként csupán egy bosszantó adóztatási forma. Az adókedvezményekből pedig már annyi van, hogy azokat az idén rangsorolni kellett, még akkor is, ha már most látszik, újabbak szűnhetnek meg. Tavaly az Országgyűlésben még divatos ötlet volt, hogy adókedvezménnyel ösztönözzék a bébiszitter számlaadását, azonban a válság hatására a háztartási adókedvezmény az idén megszűnik. Ez még a szerencsésebb eset, mert egyes adókedvezményeket csak hosszú kifutási idővel lehet megszüntetni, ilyen például a tandíj adókedvezménye, amely még a megszüntetése esetén is évekig kísértene az adóbevallásban.

A válságra hivatkozással júliustól bevezetett adó- és járulékkönynyítések helyes irányba mutatnak, de a hatásuk nem elegendő, miközben a költségvetési pótlásuk sem látszik. Az évközi adótábla-kiigazítás havi átlagban néhány ezer forinttal csökkenti az adóterhelést, de az adóelőleg helyes levonásához és a dolgozó számára a különbözet számfejtéséhez év közben kell módosítani a szoftvereket, erre eddig nem volt példa. Hasonlóan nem emlékezhetünk sávos tb-járulékra sem. Itt a jogviszonyok járulékalapjai és a jogcímenkénti eloszlásai okoznak kisebb számfejtési galibákat, de leginkább az átmeneti szabályok terén lehet probléma, hiszen a kifizetés július 10-e után már a kedvezőbb járulékmérték alá esik.

A családi pótlék adózásba történő bevonása talán a legidegesítőbb új szabály. A szeptemberi bérszámfejtéshez leadandó nyilatkozat ugyan nem kötelező, de az sem világos, mulasztást követ-e el az, aki nem nyilatkozik. Az aláírt, de üres nyilatkozat viszont maximális adóelőleg-túlvonásra kötelezi a munkáltatót. A nyilatkozat sem egyértelmű, hiszen a családi pótlék is tud összevissza érkezni, ha például egy iskolalátogatási igazolást késve nyújtunk be. A KSH 2006-os adatai szerint közel 1,2 millió igénylő kap családi pótlékot, de nem tudni, hány másodlagos jogosult van (jellemzően a házastárs). Vajon mennyit kell majd bíbelődnie a mi költségünkön az államkincstárnak a másodlagos jogosultak elavult vagy megbízhatatlan adataival?

Kiábrándítóan bonyolulttá vált a bérszámfejtés: a bérlapokon az előző hónap befizetési adataival együtt olyan sok adat szerepel, hogy az már akadályozza az érdemi információk kiolvasását. Nincs még vége! A szuperbruttósítás kérdésköre lesz az újabb csúcspont. Talán az Alkotmánybíróság megálljt parancsol az értelmetlen agyonbonyolításnak.

A szerző a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke