A válság vége

Kezdjük a tényekkel. A leghoszszabb gazdasági idősorokkal rendelkező Egyesült Államok gazdaságában a második világháborút követő időszakban a mostanival együtt nyolc reálgazdasági visszaesés, azaz recesszió volt megfigyelhető. Az ipari termelési adatok alapján a lejtmenet a legrövidebb esetében tíz, az eddigi leghosszabb 1973-as és 1981-es visszaesés idején 17 hónapig tartott. A termelés csökkenése pedig jellemzően 10–14 százalékos volt. A tavaly kezdődött visszaesés ez év júniusában ért el a tizennyolcadik hónaphoz, az ipari kibocsátás zuhanása pedig elérte a 15 százalékot a csúcsértékhez képest. Ezzel a világháborút követő időszak legsúlyosabb válságát élte át az Egyesült Államok, de ez meg sem közelíti az 1929-es összeomlást. Akkor a lejtmenet harminchét hónapig tartott, és az ipar a felére zsugorodott.

Júliusban azonban másfél év után először bővült a termelés Amerikában. A tapasztalatok fényében ez különösen biztató jel. A korábbi ciklusok során – az 1949-es W alakú visszaeséstől eltekintve – a mélypont után lassú, de folyamatos kilábalás következett, hét az egyhez tehát az esélye annak, hogy a mostani kilábalás a megszokott V alakot követi. Természetesen óvatosnak kell lennünk a múlt alapján való következtetésekkel, de egyelőre úgy tűnik, a tőkepiac ezt a forgatókönyvet tartja most a legvalószínűbbnek. A tőkepiac hagyományosan fél évvel a reálgazdasági fordulatot megelőzően éri el mélypontját, a márciusi részvénypiaci mélypontok tükrében úgy tűnik, ezúttal is így volt.

Rossz lóra tettek tehát azok, akik a világgazdaság kilábalását későbbre várták a munkanélküliség és az államadósság emelkedése vagy a nagyobb munkanélküliség miatt visszaeső fogyasztás miatt. A fordulatot ugyanis rossz helyen keresték: azt ismét a vállalatok termelési aktivitása hozta meg. Természetesen a mostani kilábalás sem lesz könnyű, ahogy a korábbiak sem voltak azok. A modern kor legnagyobb nemzetközi ösztönző csomagját vetették be a költségvetési és a jegybanki politikákban. Ezek visszavétele biztosan lassítja majd a gazdaság lendületét, de talán bízhatunk abban, hogy a gazdaságpolitika elég óvatosan fogja ezt végrehajtani ahhoz, hogy az emelkedő tendencia csak lassuljon, de ne forduljon meg.

A reálgazdasági fordulat itthon még várat magára, bár az utóbbi két hónap emelkedő ipari termelési adata, illetve a júniusi kiskereskedelmi forgalom bővülése, a bizalmi indexek javulása némi bizakodásra is okot adhat. Az éveket, de legalább hat hónapot késett költségvetési megszorítás ugyanis ez év második felében fejti ki a hatását, s emiatt a reálgazdaság a mélypontot a harmadik negyedben érheti el.

A tőkepiaci fordulat azonban vitathatatlanul bekövetkezett. A részvénypiacok esetében ez döntő részben a világgazdasági folyamatokhoz köthető ugyan, de a forint-, illetve az állampapírpiac már sokkal inkább a mi munkánk eredményét, illetve eredménytelenségét tükrözi. Az alapvetően a korábbi évek IMF-ajánlásait tartalmazó Bajnai-csomag ugyanis egy dologban vitathatatlanul előrelépést jelent, mégpedig a gazdaság kóros külső egyensúlyhiányának a javításában. A magyar gazdaság legfőbb baja ugyanis ismét a korábbi évtizedekben már többször megtapasztalt egyensúlyhiány volt, amely a termelést meghaladó belső kereslet generálta külső eladósodáson keresztül fenntarthatatlan gazdasági modellt jelentett. Bár sokan kételkedtek abban, hogy a drámai költségvetési megszorítás jelentette egyensúlyjavulás elegendő lesz-e a pénzügyi stabilitás megteremtéséhez, de a forintválság fenyegetése mérséklődik. A fenntartható és gyors növekedés bűvös céljának eléréséhez még évekig tartó munkára lesz szükség, de bízzunk benne, hogy 1973, 1981, 1989, 1995, 2003, 2006 után a mostani volt az utolsó fizetésimérleg-válság Magyarországon.

A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza