A jogalkotás felelőssége

Az energiapiacok megnyitását pártolók sokszor szembesülnek azzal a kritikával, hogy nincsenek tekintettel az energiatermékek sajátos jellemzőire, és a verseny bevezetésével egy sokkal fontosabb szempontot, az ellátás biztonságát sodorják veszélybe. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és más versenyt pártoló szereplők határozott álláspontja, hogy a felelősen átgondolt, versenysemleges, következetesen megalkotott jogszabályi keretek között a kereslet-kínálat törvényszerűségei ezeken a piacokon is ugyanúgy működnek, mint egyéb termékek esetén, anélkül, hogy az ellátás biztonsága sérelmet szenvedne. A jogalkotónak ezért hatványozott a felelőssége abban, hogy piacbarát, átlátható és jogbiztonságot teremtő szabályozás teremtse meg a piacnyitás kereteit az energiapiacokon is.

Nyilvánvalóan a jogalkotónak számtalan tényezőt és elvárást kell figyelembe vennie munkája során, ezért nem várható el tőle, hogy a figyelme minden részletre kiterjedjen. Ezt a feladatot az egyes részterületekre szakosodott közigazgatási szervek hivatottak ellátni, amelyek igyekeznek szaktudásukkal segíteni a jogalkotás folyamatát. Már amennyiben a jogalkotó kíváncsi a véleményükre.

A versenytörvény alapján elvben a GVH is kötelezően részese a jogalkotási folyamatnak, amennyiben a tervezett intézkedés vagy jogszabály korlátozza a versenyt, kizárólagossági jogokat biztosít, továbbá az árakra vagy az értékesítési feltételekre vonatkozó előírásokat tartalmaz. Sajnálatos módon a GVH nem minden esetben tud élni véleményezési jogával, mivel csak utólag – sokszor nem is hivatalos úton – értesül egyes jogszabályok megszületéséről.

Ez történt a közelmúltban, a földgázközüzemi nagykereskedelmi engedélyesnél felmerült veszteség megtérítése tárgyában megalkotott rendelet esetében is, amelynek visszás rendelkezéseire a Gázár Érdekegyeztető Országos Fórum hívta fel a GVH figyelmét. A rendelet meghatározza az E.On számára fizetendő kompenzáció mértékét, valamint azoknak a fogyasztóknak a körét, akik kötelesek ezt megfizetni, bizonyos fogyasztókat pedig látszólag objektív indokok nélkül mentesít e kötelezettség alól. A kompenzáció szükségessége abból ered, hogy a hatóságilag megállapított végfelhasználói árak nem érték el a közüzemi nagykereskedő beszerzési árait, ezért az veszteséget könyvelt el. Az alacsony hatósági ár előnyeit lényegében a lakossági gázfogyasztók élvezték, a rendelet értelmében viszont a kompenzációt azok a fogyasztók – ipari fogyasztók, távhőszolgáltatók – is megfizetik, akik évekkel korábban szakítottak a hatósági áras közüzemi rendszerrel, és saját üzleti kockázatukra kiléptek a szabadpiacra.

További probléma a rendelettel, hogy objektív indokok nélkül különbözteti meg a fizetésre kötelezett és az ez alól mentesített fogyasztókat, és lényegében bünteti a fogyasztók egy csoportját egy olyan tényező miatt, amellyel szabadpiacra lépésük időpontjában – mint kockázati elem – nem számolhattak. A rendelet megkülönböztető rendelkezései egyrészt az egyes fogyasztói csoportok szintjén sértik a versenysemlegesség követelményét, másrészt nemzetgazdasági szinten rontják a magyarországi vállalkozások versenyképességét a többi tagállam vállalkozásaival szemben, hiszen olyan hozzájárulást kell megfizetniük, amely nem az ő érdekkörükben merült fel.

Talán a rendelettel kapcsolatos átláthatósági, jogbiztonsági és versenysemlegességi aggályok megelőzhetők lettek volna, ha a jogalkotó időben kikéri az érintett közigazgatási szervek véleményét. Ha a megelőzésre már nincs is mód, az aggályok utólagos eloszlatását még megteheti a jogalkotó, amely lehetőségre a GVH által írt versenypártoló levél mindenesetre felhívta a figyelmet. A hátrányosan érintett piaci szereplők felháborodása a rendelet kapcsán érthető: az ebédet nem ők főzték, nem ők ették meg, mégis ők kapják a számlát.

A szerző a GVH vizsgálója