A szolgáltatók keservei

Bár a gazdasági visszaesés – megfelelve az előzetes várakozásoknak – az idén meghaladhatja a 6 százalékot, az elmúlt hónapok stabilizációs lépései gazdaságpolitikai értelemben számos pozitív eredményt is hoztak. Először is, ellentétben a balti országokkal, Magyarországnak sikerült a legrosszabb időkre emlékeztető két számjegyű gazdasági visszaesést és a nyomában robbanásig feszülő szociális feszültségeket elkerülni. Sőt, a régiós átlagnál csak valamivel nagyobb GDP-csökkenést stabilizálódó, javuló államháztartási egyensúly mellett tudtuk elérni, ez jóformán egyedülálló pozitív kivétel a régióban. Az ágazatok közül a feldolgozóipar teljesítménye – bár kisebb kérdőjelekkel – rövidesen bekövetkező fellendülésre utaló jeleket mutat, és a tavaly rekorderedményt produkáló mezőgazdaság terméseredményei is jobbak a korábbi várakozásoknál. Ráadásul – paradox módon, a magyar gazdaságpolitikai vargabetűk sajátságos utóhatásaként – a közösségi szektor beruházásai a korábbi restrikciós időszak után emelkedő trendbe váltottak, ez várhatóan tartósan magával húzza majd az építőipart is.

Egy ágazatcsoport ugyanakkor vitathatatlanul megsínyli a jelenlegi periódust is: a piaci szolgáltatások teljesítménye egyelőre megállíthatatlanul csökkenni látszik, és érdemi javulás ezen a téren legkorábban 2011-ben remélhető csupán. Az okok sokfélék. Makrogazdasági szempontból nyilvánvaló, hogy egy olyan évben, amikor a hazai lakosság fogyasztási kiadásai várhatóan több mint 8 százalékkal esnek vissza, csak az innovatív és/vagy a nemzetközi piacokon is kompetitív szolgáltató vállalkozásoknak van esélyük profitabilitásuk növelésére, de legalább megközelítőleg szinten tartására. Sőt, elhúzódó recesszió esetén ez voltaképpen a talpon maradás feltétele is. A vállalatok válság alatti reakcióit vizsgáló felmérésekből kitűnik, hogy a múlt év utolsó, illetve 2009 első hónapjaiban a magyar szolgáltató vállalkozások gyorsan, sok tekintetben brutálisan alkalmazkodtak a válsághoz: a külső szolgáltatások leépítése mellett a beruházások halasztása, de az elbocsátások, a bérbefagyasztások és a bércsökkentések is hamar dominánssá váltak az alkalmazkodási eszköztárban.

A válság belföldi hatásai, a szűkülő hazai kereslet miatt ugyanakkor az ezektől a lépésektől elvárható versenyképességi tartalékok mára lassacskán kimerültek – újabb releváns alkalmazkodási lépések azonban nemigen szerepelnek a magyar szolgáltató kisvállalkozások palettáján. Most ütköznek ki azok a strukturális gyengeségek, amelyek valójában a rendszerváltás óta folyamatosan jellemzik a hazai szolgáltató szektort: túl sok túl kis méretű és atomizált, technológiai, szervezeti és marketingszempontból is gyenge innovációs képességű vállalkozás küszködik az elhúzódó belföldi recesszió körülményei közepette. Rövid távon a kamatok valószínű további csökkenése mind hitelfelvételi, mind keresleti szempontból segíthet ugyan valamelyest, azonban a szerkezeti problémák orvoslása biztosan nem történik meg. A stabilizáció lezárulta után ez lesz a mindenkori magyar kormányok egyik legfontosabb feladata: elsősorban az iskolai oktatás, az adórendszer, valamint a fizikai mobilitási csatornák bővítése révén a hazai piaci szolgáltatások számára is a mainál sokkal kedvezőbb üzleti környezetet kell biztosítani. Ennek persze a fair versenyfeltételek biztosítása és a riasztó mértékű korrupció viszszaszorítása is részét képezi.

A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója