Nagyon hiányzik a korábbi határozott német hang – jegyezte meg a nyár vége felé egy európai bizottsági forrás annak kapcsán, hogy a választásokra készülő német vezetés fajsúlyosabb uniós kérdésekben – amelyekben manapság nincs hiány – többnyire kerülte a sarkos állásfoglalást. Már akkor előre látható volt, hogy komoly viták lesznek a tagállamok között például arról, részleteiben miként értelmezzék a pénzpiaci felügyeletek szabályozására tett bizottsági javaslatot, hogyan viszonyuljanak a gazdasági válságban alkalmazott beavatkozási politikából való „visszavonulási stratégiához” („exit strategy”), annak ütemezéséhez, vagy például hogyan osszák meg a terheket a koppenhágai klímakonferenciára szánt európai pénzügyi felajánlás kapcsán. Sok hónapja húzódó kérdésekről van szó, ezért német részről általában adtak némi iránymutatást. Ez azonban nem azonos a diplomaták és a politikusok hadával képviselt sarkos kormányálláspont meghirdetésével (miként a franciák ezt több kérdésben is megtették), ami aztán sok tagország számára egyúttal viszonyítási pont is az unión belüli alkudozások és koalícióépítések folyamatában.
Szokatlan, hogy a németek nem terítették ki kártyáikat európai szintű személyi kérdésekben. Példátlan, hogy egy hónappal a hivatalos mandátum lejárta előtt még informálisan sem létezik német jelölt a mostani Európai Bizottságot váltó majdani új testületbe. És akkor még nem szóltunk az igazán fajsúlyos „európai jelölésekről”. Mindenekelőtt arról, ki legyen az Európai Tanács leendő – a lisszaboni szerződéstől függő – első elnöke vagy a külpolitikai főmegbízott, Javier Solana „Lisszabontól” függetlenül is mindenképpen kiválasztandó utóda.
Márpedig ezek a kérdések, de más egyebek is – hogyan bírálják el Albánia EU-tagfelvételi kérelmét, mit tegyen Európa az energiabiztonságért, hogyan alakuljon az EU–orosz viszony – hatnak az európai ügyekre, az uniós szakpolitikák kialakítására, a hangsúlyokra és a gyakorlati lépésekre. Most, a választások megnyerésével Merkel ismét szókimondóbb lehet, ez hozzájárulhat jó pár európai dilemma gyorsabb tisztázásához. Miközben bizonyos hangsúlyeltolódások sem zárhatók ki. Mert bár nyert, a CDU amúgy az utóbbi hatvan év legrosszabb eredményét produkálta, és a számára mind terhesebb eddigi nagykoalíciótól csak a kiugróan jól szereplő FDP-nek köszönhetően szabadulhat meg, ennek nyilván meglesz a koalíciós ára. A gazdasági válság menedzselésekor sokat jelenthet, ha a német álláspont formálásakor nagyobb befolyáshoz jut majd a radikális piaci liberalizmus hívének számító FDP, főként, hogy ennek közvetve az EU-politikát formáló hatása is lehet.
És még valami: a nagykoalíció eltűnte egyúttal a viták kiéleződését is előrevetíti az Európai Parlamentben. A megelőző ciklusban ugyanis a néppárti és a szocialista párti német EP-képviselők gyakori – Berlinből sugallt – egyetértése nemzetállami alapúvá tett konkrét uniós ügyekről folyó vitákat és szavazásokat, szemben azon parlamenti elvárással, hogy a „Ház” életében a multilaterális ideológiai-pártpolitikai megközelítés legyen a döntő. Akadtak, akik emiatt hosszabb távon már az EP egészséges működését is félteni kezdték. Félelmük – német oldalon legalábbis – immár valamelyest kiengedhet, különösen, hogy az EP-választások egyik nagy vesztese a történetesen éppen a német Martin Schulz vezette szocialista–demokrata progreszszív szövetség lett. Amelyik már az Európai Bizottság elnökének közelmúltbeli újraválasztása kapcsán is érzékeltette, hogy elvesztett politikai tőkéjét nem kis részben az erőteljesebb konfrontálódás jegyében igyekszik visszaszerezni. Ennek immár a német képviselők esetleges pártközi összeborulása sem állja többé az útját.
A szerző a BruxInfo EU-szakértője
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.