Önkormányzatok egyre nagyobb pácban

Ma van az önkormányzatok napja, amelyen a szaktárca nemzetközi konferenciát szervez a jó helyi kormányzással kapcsolatos stratégiáról. S ugyancsak ma egyeztetnek az önkormányzati érdekszövetségek a jövő évi büdzséről. Elvileg tehát minden feltétel adott, hogy ezen a napon méltó módon foglalkozzanak a településekkel, megyékkel, lesz ünnepség és munka.

Csak móka és kacagás nem.

A helyzetet – de az abszurditását is – jól jelzi, hogy az a hír járja, az érdekszövetség több vezetője durcából nem hajlandó elmenni a minisztérium rendezvényére, hétfőn a Fidesz meghatározó önkormányzati politikusai arra szólították fel a polgármestereket, a képviselőket és az alkalmazottakat, hogy október 10-én a képviselői padsorokból vonuljanak az utcára tüntetni „az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetése” ellen, s ezzel csaknem egy időben Szabó Zoltán szocialista parlamenti képviselő is felébredt, s arról tájékoztatta a sajtót, hogy Kósa Lajos debreceni polgármester ez év január 9–11. között nem rendelt el szmogriadót, pedig a levegő szennyezettsége a városban meghaladta az egészségügyi határértéket.

Ezektől a kissé megmosolyogtató akcióktól is függetlenül tény: a rendszerváltás óta talán sohasem éleződött ki ennyire a kormány és az önkormányzatok közötti viszony, mint most. Ennek pedig a jövő évi költségvetési javaslat az oka, hiszen az biztos, hogy az ágazat komoly sérelmet szenved a megszorítások miatt.

Ám az elvonás mértéke korántsem mindegy, hiszen ebből meg lehetne ítélni, mennyire jogos a települések, megyék felháborodása. Csakhogy annak ellenére sem egyszerű a helyzet, hogy elvileg két számot kellene összehasonlítani, az idei és a jövő évi előirányzatot. Eszerint az állami támogatás – beleértve az szja átengedett részét – az idén 1290 milliárd forint, jövőre pedig a tervek szerint 1127 milliárd lesz. Ez papíron 163 milliárdos csökkenést jelent. Ám a szaktárca állítja, ennél jóval kisebb a megszorítás, hiszen korrigálni kell a bázist azért, mert például alacsonyabbak lettek a járulékok, megszűnt a tételes eho, csökkent az iskolások létszáma, átkerültek feladatok más tárcákhoz. Így a bázis 1200 milliárdra tehető, az elvonás eszerint „csupán” 73 milliárdra tehető. De amint elhangzik a minisztériumi érvelés, jön az önkormányzatok egyik kontrája, miszerint lehet, hogy kevesebb a gyerek, s így alacsonyabb normatíva jár, ám a pedagógust akkor is meg kell fizetni, a tantermet akkor is be kell fűteni, ha 24 helyett 21 gyerek jár az iskolába. De persze megy a vita arról is, hogy az állami normatíva a tényleges feladatellátás hány százalékát fedezi, s ennél csak az a szórakoztatóbb, amikor azon megy a disputa, valójában mennyi kötelezettséget testáltak rá a településekre, megyékre.

A mostani kaotikus állapotnak persze az az elsődleges oka, hogy hiába próbálták meg a nagypolitika szereplői szakmai alapon megoldani az önkormányzatok alapvető gondjait, kudarcba fulladt a próbálkozás, maradtak a kőkemény politikai szempontok. Még Lamperth Mónika miniszteri regnálása alatt, 2006 végén megalakult a Kormány–Önkormányzatok Egyeztető Fóruma azzal a szándékkal, hogy folyamatossá tegye a párbeszédet a két fél között, s közösen dolgozzanak az aktuális és a távlati ügyeken, beleértve akár az önkormányzati reformot is. Több-kevesebb rendszerességgel össze is ült a testület, s ezeken az eseményeken volt is előrelépés, meg nem is. Már az is sikernek számít, hogy a legtöbbször nem estek egymás torkának a felek, sőt, kisebb jelentőségű – főleg ágazati jellegű – ügyekben képesek voltak megállapodni.

Ám az igazán jelentős megállapodások elmaradtak. Már senki sem reménykedik abban, hogy a mostani ciklusban lesz még átfogó önkormányzati reform, beleértve a középszint rendezését – megye kontra régió –, valószínűleg a városatyák létszáma sem csökken, holott ezt mindenki kívánatosnak tartaná, s a számos probléma forrását jelentő kétszintű fővárosi önkormányzati modell sem változik meg.

S ami az akut probléma: vajmi kevés esély van a finanszírozási szisztéma mostani átalakítására. Az persze eredmény, hogy az oktatás, a szociális ellátások területén már kevesebb a feladatuk a településeknek, megyéknek, s a minisztérium hajlandóságot mutat arra is, hogy az építésügyi és tűzvédelmi hatósági munkák a jövő évtől ne az önkormányzatok büdzséjét terheljék. Ezek is fontos lépések, hiszen milliárdos könynyebbséget jelent az önkormányzatok számára, de végleges és megnyugtató megoldást egyáltalán nem.

S hogy mi jelentene végleges, megnyugtató megoldást? Ha az alapokig lebontanák az egész struktúrát, s mielőbb újraépítenék. Szakértői anyagok, elképzelések születtek már erre vonatkozóan, az elméleti háttér tehát adott. Csakhogy ez többéves folyamat lenne, s kétharmados törvények módosítását igényli. S persze az ideális az lenne, ha nem azért születnének meg ezek a jogszabályok, mert valamely politikai oldal hatalmas többségbe kerül a parlamentben – mert akkor kizárólag az ő ízlése érvényesülne –, hanem ha konszenzussal alakítanák át gyökeresen a rendszert. Ám ez ebből a távlatból meglehetősen illuzórikusnak tűnik, s egyébként is a jövő zenéje.

S hogy mi lesz addig? Az önkormányzatok abban bíznak, hogy parlamenti képviselői indítványokkal sikerül majd módosítani a büdzséről szóló javaslatot. Ebben persze várhatóan az ellenzékiek jeleskednek, de minden bizonnyal a kormánypártiak is aktivizálják magukat. Hiszen kellemes dolog az Országházban ücsörögni, de hétvégenként haza kell menniük, s kínos kérdésekre kell válaszolni, ha nem lesz elég pénz az iskolákra, utakra, közvilágításra. Másfelől sok szocialista politikus – az MSZP várható veresége miatt – egyetlen mentsvára, hogy helyi politikusként, polgármesterként, képviselőként „merüljön alá” és várja ki a számára jobb politikai széljárást.

Oszkó Péter pénzügyminiszterre borzasztó nehéz idők várnak...