Álvita

Nincs még egy olyan vitatott téma a világ mezőgazdaságában, mint a génmódosított növények termesztésének kérdése. Talán egy dolog járhat a közelében: az európai agrárium versenyképességének problémája.

Magyarország a GMO-k ügyében az egyik szélsőséget képviseli: következetesen kiáll a határozott tilalom mellett. Ami pedig a nemzetközi piacon való helytállást illeti, hazánk ott is a leszakadók oldalán áll.

Nehéz tagadni, hogy a nemritkán politikai színezetet is öltő tudományos vitán túl a génmódosítás nagyon is összefügg a versenyképességgel. Egy egyszerű példával: ma már a világ legnagyobb mennyiségben termelt génmódosított növénye, a szója legjellemzőbb útja Dél-Amerikából Ázsiába vezet. Brazíliában olcsón termesztik, Kínában pedig az ezzel készülő takarmányból mindenkinél alacsonyabb áron állítanak elő emberi fogyasztásra szánt élelmiszereket.

Hiányozna ebből a globális táplálkozási láncból Európa, netán Magyarország? Egyre inkább, hiszen még mezőgazdaságához is import- (nemritkán génmódosított) alapanyagokat kénytelen felhasználni. És miközben az Európai Unió évente több mint 40 milliárd eurót öl a szektorba, a belső piacon belül csak nőnek a különbségek az egyes országok között.

Vagyis hiába a tilalom, a GMO-élelmiszerek ott vannak a magyar polcokon is. És nemcsak az egyre nagyobb arányban megjelenő importból származó húsok, tejek, de még a hazai gazdaságokból származó, ám génmódosított szójával takarmányozott állatokból készülő termékek is azok. Elkerülni ezeket ugyanúgy lehetetlen az árérzékeny átlagfogyasztó számára, mint amennyire hiábavaló a termelőknek vállalni a drágább termelést a „tisztaság” érdekében.

Tudományos érveink még mindig nincsenek a genetikailag módosított növényekkel kapcsolatban, de úgy tűnik, ezeken mintha már tovább is lépett volna a globális mezőgazdaság.