Előremenekülés

Stabilitás és/vagy növekedés – aligha kétséges, hogy a választások közeledtével az egyik slágertémává léphet elő ez a gazdaságpolitikai dilemma Magyarországon. Míg a kormány, a hitelezők, a piaci szereplők és a közgazdászok nagy része az előbbit tartja elsőrendűnek, a győzelemre esélyes ellenzék inkább az utóbbit. Véleményüknek adhat megerősítést, hogy immár a piaci elemzők némelyike is hajlik elfogadni a deficitemelő növekedésösztönzést, lapunk tegnapi számában pedig két neves közgazdász, Joseph Stiglitz és Kenneth Rogoff is az előremenekülést tartotta a célravezetőnek.

Abban mindkét oldal egyetért, hogy az idén 80 százalék fölé kúszó adósság/GDP arány növekedését vissza kell fordítani, különben annak finanszírozása bizonytalanná válik, és komoly erőforrásokat von el a reálszférából. A kérdés az, hogy a számlálót csökkentsük, vagy inkább a nevezőt növeljük. Illetve, hogy a hitelezők mennyire tartják fenntarthatónak az egyik vagy a másik megoldást.

Elvileg létezhet olyan pont, amikor a potenciális GDP-növekedés emeléséért érdemes megfontolni az előremenekülést is az adósság „kinövésére”. Csakhogy az eddigi negatív itthoni tapasztalatok óvatosságra intenek. Az infrastruktúra-fejlesztést előszeretettel ajánló Stiglitz professzor például valószínűleg elszörnyülködne az autópálya-építés magyarországi megvalósításán, az adócsökkentést pedig ő sem tartja mindig jónak. De a nemzetközi finanszírozási környezet várható romlása is komoly veszély, erre egyébként Rogoff maga is figyelmeztetett.

Egy biztos, sem a deficit csökkentése, sem a növelése nem lehet öncélú. Az egyes adó- és kiadásváltozások hasznát kizárólag abból a szempontból érdemes megítélni, hogy azok tartósan növelik-e a versenyképességet, ösztönzik-e a munkavállalást, javítják-e a jövő generációk kilátásait. Az elmúlt néhány hónap intézkedései ebből a szempontból többnyire biztatóak. De messze nem elegendőek.