Családi cégek öröksége

A vállalati fúziók és felvásárlások területén dolgozó szakemberként a rendszerváltás óta különböző szakaszokat figyeltem meg a vállalatok tulajdonváltozását illetően. Az első szakasz 1990-től 1995-ig a privatizációk időszaka volt. Ez idő tájt a cél az állami tulajdonviszonyok erőltetett felszámolása volt. A köztulajdon modellje megbukott, és az államnak nem volt pénze vállalatai szanálására. A privatizációs bevételek csökkentették az államadósságot, tőkét és know-how-t hoztak, és a lobbierős nyugati cégek beengedésével megágyaztak EU-csatlakozásunknak. A spontán és E-hiteles privatizációkkal életben lehetett tartani az eladósodott, és ezért eladhatatlan vállalatokat. A folyamat pozitív célokat szolgált, de eredményeként a magyar gazdaságban jelentős szereplőkké váltak a nemzetközi cégek.

A következő szakasz – 1995-től 2000-ig – a multinacionális cégek által vezetett konszolidáció időszaka volt. A magyar magángazdaság tőkehiánya miatt a külföldi befektetők felvásárlásokkal és agresszív organikus terjeszkedéssel növelték részesedésüket a meghódított szektorokban, különösen az FMCG, a gyógyszeripar, az autógyártás és az energetika területén. Ezt az időszakot a multik dominánssá válása jellemezte.

2000 környékén lelassult a külföldiek térhódítása. Az E-hiteles cégek ledolgozták adósságaikat, majd kezdtek beruházni. A gmk-val indult generáció cégei egyes réspiacokon a multik versenytársaivá vagy beszállítóivá váltak. A multiknál nevelkedett közép- és felső vezetői réteg üvegplafonba ütközött, és elkezdett kiszivárogni a magángazdaságba. Megkezdődött a multik részleges kivonulása a termelő szektorokból. Ennek motorja kezdetben a regionális konszolidáció (Győri Keksz) és Kína költségelőnye (IBM) volt.

2005 környékén újabb korszakváltás következett. Felnőttek a magyar konglomerátumok (Videoton, Wallis), melyek cégvásárlásokba kezdtek. Az EU-csatlakozást követően egzotikus, „emelkedő” piacból „EU-perifériává” váltunk, ami csökkentette a befektetők érdeklődését országunk iránt. A 2007-es pénzügyi válsággal az „olcsó” tőzsdei pénzekből vásároló multik és a hitelekkel operáló magántőkealapok is megtorpantak, a helyi befektetők malmára hajtva a vizet. A financiális lufi kipukkadt, és a felvásárlások árazása visszatért a fundamentumokhoz.

A kivonuló multik eszközeinek felvásárlására a helyi vállalkozók és befektetők a legesélyesebbek, hiszen ők rendelkeznek költségszinergiákkal, menedzsmenttel és helyi piacokkal. Elindult a „visszaprivatizáció” azokban az iparágakban (autó-, gyógyszeripar), ahol a globális márkák nem meghatározók. Újra vannak magyar tulajdonú bankok (FHB, Wallis, Kinizsi), kivonulnak a nemzetközi ügyvédi irodák (Linklaters, Clifford Chance), és magyar vállalkozók veszik meg az országot elhagyó multik gyárait (STS Group – Datacon).
Ez a globalizációval párhuzamos, de azzal ellentétes irányú „lokalizációs” folyamat 2010 környékén újabb szakaszba lép. Az ország „periferizálódásával” a magyar tőkefelhalmozás és a vállalkozói generációváltás megerősíti a családi vállalkozásokat.

A sikeres vállalkozók a családi cégekben látják majd vagyonuk és értékrendjük generációkon át tartó konzerválásának eszközét. A családi vállalkozások organikusan és felvásárlásokkal egyaránt terjeszkedni fognak itthon és külföldön, mely folyamat már el is kezdődött a környező országok magyarlakta területein. A 2030-as évekre kialakulhat egy egészséges egyensúly a magyarországi vállalatok tulajdonviszonyaiban, sőt a hazai oktatás erősítésével Magyarország tartós tőkeexportőrré is válhat a tudásalapú gazdasági érában.

A szerző az MB Partners Zrt. vezérigazgatója