A nagy bankok csak egyre nagyobbakká válnak
A válságból a legnyilvánvalóbb tanulságokat nem vonták le, ennek okát a pénzügyi tevékenység különleges jellegében kell keresni. A bankszféra alapvetően kompetitív, de nem olyan üzletág, ahol a verseny valaha is jól működött volna. A pénzügyi tevékenység központi területei nagyban függnek a hírnévtől, az információs hálózatoktól, illetve a piacteremtés képességétől és a rajtuk folytatott kereskedelemtől. Ennek eredményeként vitathatatlan előnyök adódnak a nagy méretekből, így a piacokat egyre kisebb számú szereplő uralja majd.
A régi időkben, amikor a bankszféra stabil volt, és biztonságos nemzeti szabályozási keretek között tevékenykedett, akkor három vagy négy nagy bank törekedett arra, hogy oligopolisztikus viszonyokat teremtsen. Nagy-Britanniában volt a Barclays, a Lloyds, a Midland és a National Westminster, ezek megfelelője Németországban a Commerzbank, a Deutsche és a Dresdner lett. A formális vagy informális bankkartellek létrejöttével kapcsolatban – ezek képesek voltak mind a kamatok, mind az egyéb feltételek egyeztetésére – mindig felmerült a gyanú. A felügyeleti hatóságok azonban ezek felett szemet hunytak.
Az utóbbi két évtizedben az internacionalizálódás új tájkép ígéretével jelentkezett, amelyben maroknyi bank kis létszámú csoportja újra felosztaná az egységes, globális piacot. A bankok igyekeztek a legjobb pozíciókhoz jutni a pénzügyi globalizáció folyamatában, ez eredetileg egyet jelentett a legkevésbé restriktív szabályozást kínáló országokba irányuló áttelepüléssel.
A bankok gyorsan váltak sokkal nagyobbá, ez problémák forrásává lett. A méreteik növekedésével egyre nehezebbé vált a számtalan tevékenységi ág menedzselése. Sújtották őket az egymással nem kompatibilis szoftverrendszerek, a pozíciójukkal visszaélő alkalmazottak, illetve az eltérő nemzeti kultúráknak való kényszerű megfelelés. A legnagyobbak emiatt elkerülhetetlenül jutottak nehéz helyzetbe. A 90-es években a legnagyobbak a japán pénzintézetek voltak, de ki emlékszik ma már olyan bankra, mint a hajdani Daiichi Kangyo?
A pénzügyi válság új válaszokat adott arra, hogy hol lelhetők fel a legnagyobb kompetitív előnyök. A bankok számára döntő tanulsággá az vált, hogy keresni kell olyan erős nemzeti kormányokat, amelyek képesek viselni egy-egy mentőakció potenciális költségeit. A mély állami zseb mint szempont kezdett előtérbe kerülni a laza szabályozással szemben. A kis területen, kisebb kormányok alatt tevékenykedő pénzintézetek sebezhetőbbé váltak. Az USA elég nagy ahhoz, hogy kezeljen olyan behemótokat, mint a Bank of America vagy a Citigroup, csakúgy, mint ahogy Kína meg tudja őrizni a nagy bankjait akkor is, ha azok hatalmas kétes hitelállománnyal küszködnek.
Az európai bankok azonban sokkal törékenyebbek: Írországban és Izlandon áttételessé váltak a pénzügyi problémák, és tönkretették a gazdatársadalmat. A nemzetközi porondon tevékenykedő nagy bankok Franciaországban és Németországban is túl nagy terhet jelentenek a kormányok mentőakcióinál. Emellett gyakran kibogozhatatlan, hogy egy bankmentő akció során ki és miért felel. Előfordulhat, hogy Közép-Európában egy osztrák bank ellenőriz egy hálózatot, amelyet később átvett egy német versenytársa, és amelyet utólag egy olasz pénzintézet vont ellenőrzése alá. Az eredmény, hogy erős lobbizás indult az összeurópai megközelítésért a bankfelügyeletet és a szabályozást illetően.
A válság során mentőakcióért folyamodó bankokat az európai versenyszabályok utóbb egyes tevékenységi körök leadására és méretcsökkentésre kényszerítik. Rajtuk kívül az erősebbekre olyan nyomás nehezedik, hogy növeljék a tőketartalékaikat, ez az esetek többségében azt fogja jelenteni, hogy visszafogják a hitelek folyósítását, tovább súlyosbítva a válság hatását. Ezzel szemben az amerikai kormány bátorította a nagy bankokat, hogy vegyék át a kisebb, sebezhető versenytársaikat, emellett szorgalmazza a hitelezéseik növelését.
A kormányok reakciói mindazonáltal tele vannak paradoxonokkal. Minél jobban késztetik a bankokat a versenyképességük fokozására, annál nagyobb kockázatok vállalására kényszerülnek. Amint pedig a kormányok egyre készségesebbek a közbelépésre, és amint egyre több forrást szánnak ilyen célra, annál jobban előtérbe kerülnek a nagy bankok és a nagy országok.
A globalizáció utóbbi húsz éve alatt a vezető országok sorában kisebb, nyitott gazdaságok is megjelentek. A következő húsz év másféle globalizációt hoz, amelyben a nyertesek a nagy és erős országok, amelyek képesek megfelelő forrásokat mobilizálni, hogy nyerteseket teremtsenek a pénzügyi uralomért folytatott küzdelemben.
A szerző a Princeton Egyetem történelemprofesszora
Copyright: Project Syndicate, 2010
@ www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.