Ügynökök csábítják a tagokat

Hogyan értékeli az elmúlt évet?

Éppen az ellenkezője volt az előző évi válságos időszaknak, a legnagyobb tanulsága pedig az, hogy egy világgazdasági válságban sem szabad pánikba esni, hanem türelmesen ki kell várni a fellendülést. Mi így tettünk, és ez a hozamainkon is látszik.

Minek köszönhető a siker?

A két éve kialakított stratégia, mely szerint a dinamikus portfólióban komoly részvénykitettségre van szükség, és a részvényeket tartani kell, hozta meg a sikert. Volt olyan pénztár, amelyik nem merte ezt megcsinálni a tőzsdei esések idején, és ez a hozamain is látszik. Az intézményi befektetőknek viszont szerintem hosszú távon következetesnek kell lenni.

Hogyan lehet fejleszteni a választható portfóliós rendszert?

Át kellene gondolni azt is, nem lenne-e célszerű újabb portfóliókat indítani. Az önkéntes pénztárnál megtettük ezt, és meglepő módon van igény a növekedésinél lényegesen kockázatosabb alapra is. Természetesen ha egy 80 százalékos részvénykitettségű alapot választ egy tag, akkor célszerű lenne minimum öt évig egy helyben maradnia, a gyakori váltogatás ugyanis rendkívül megnövelné a kockázatot.

A jelenlegi devizakorlátozás mellett a mostaniaknál nagyobb részvénykitettségű portfóliókat hogyan lehet létrehozni?

Meg kell várni, hogy a következő kormánynak mi a terve a tőzsdével kapcsolatban. Támogatja-e, hogy újabb cégek lépjenek a parkettre, a devizakorlátozásról szóló szabály mellett ugyanis bővíteni kellene a vásárolható eszközök körét is. Azt sem tartom túlságosan egészségesnek egyébként, hogy Magyarországon legyen a pénztárak kitettségének nagy része.

Bár a hozamaik jók voltak, a PSZÁF adatai szerint nagyon sokan távoztak az OTP Magánnyugdíjpénztártól.

Igen, tavaly mintegy 80 ezren mentek el. Ebből 71 500 volt, aki más pénztárba lépett át, és nem egészen 8 ezren léptek vissza a tb-be, 600-an pedig rokkantság miatt léptek vissza.

Az idén is a taglétszám csökkenését várják?

Most is egy hónap alatt 12 ezer főt kértek ki tőlünk, pedig akik tőlünk tavaly elmentek, kevés kivétellel rosszul jártak. Szerencsére most már kivették a törvényből, hogy az átadó pénztár nem értesítheti a tagokat az átlépés előtt, úgyhogy levelet fogunk küldeni az átlépésre készülőknek a hozamainkról, és felhívjuk a figyelmüket arra, hogy alaposan gondolják át a váltást. Nem hisszük ugyanis, hogy ezek a döntések racionális alapon születtek, és nem csak az ügynökök rábeszélésének engedtek a tagok.

Hogyan lehetne ezt a problémát kezelni?

A bolgár példát tudnám említeni. Ott csak közjegyző előtt lehet átléptetni egy tagot egyik pénztárból a másikba, így az ezredrészére csökkent az átlépések száma, de más országokban – Romániában és Lengyelországban – is szigorúbban szabályozzák a váltást, mint Magyarországon. Nem szeretném megakadályozni a tagokat a váltásban, menjen, ha menni akar, de nem tartom helyesnek, ha mindenféle üveggyöngyökkel átcsábítják őket más pénztárakba, később pedig, ha a nyugdíja emiatt alacsony lesz, a garanciaalapból kell majd kipótolni. Épp ezért szövetségi szinten is próbálok egyeztetni a kollégáimmal arról, hogy próbáljuk prudensebben szabályozni az átlépéseket.

Mit gondol arról a vitatott törvénytervezetről, amely biztosítókká alakítaná a pénztárakat, Sólyom László viszont nem írta alá?

Úgy vélem, hogy egy törvény akkor jó, ha minél szélesebb társadalmi konszenzus övezi, és minél többen értik annak lényegét. Az Alkotmánybírósággal most egy újabb fórum véleményezi azt, ami a fentiek miatt hasznos is lehet. A javaslat célja az volt, hogy megalapozzunk egy olyan rendszert, amely átláthatóvá tenné a járadékok folyósítását, a felhalmozott vagyontömegből ugyanis előbb-utóbb nyugdíjat kell folyósítani. Ehhez olyan tőketartalék kell, amelyből az intézmény akkor is fizetni tud a tagnak, ha ő a kikalkulált 86 év helyett 96 évig él. A jelenlegi formájukban azonban a pénztárak ezt nem tudják megoldani.