Vesztesek és nyertesek

 Ez nem azt jelenti, hogy ne lettek volna olyan vállalatok, kisebb szegmensek, amelyek hasznot húztak a jelentős piaci átalakulásból, a versenytársak meggyengüléséből, vagy akár a 2009 elején még rekordgyenge forintból. A piac tisztulásán kívül azonban nem sok jó mondható el erről az esztendőről.

Külön érdekesség, hogy az állami szféra a költségvetési megszorítások ellenére is majdnem szinten tartotta GDP-jét, ám ennek nagyrészt mérési okai lehetnek. A állami működés hozzáadott értékét ugyanis olyan teljesítményindikátorok határozzák meg, amelyek például a túlzsúfoltságot nem veszik figyelembe, holott nyilvánvalóan rontja a jólétet a jelenség. Ez persze nem a KSH hibája, nemzetközi módszertan van a számításra, amely igyekszik figyelembe venni a teljesítményt, de próbál az ésszerűség határain belül maradni az adatgyűjtési igény vonatkozásában.

Fogósabb kérdés viszont, hogy a pénzügyi szektorban a válság során keletkező kimagasló eredmények valóban növelik-e az ország számára a hozzáadott értéket, vagy nagyrészt eltűnik a hatásuk, ha a nem pénzügyi vállalatoknál keletkező veszteségeket is számításba vesszük. A háttérben nem feltétlenül a pénzemberek kapzsisága áll, hiszen ők több bedőlt hitellel számolva határozták meg a kamatfelárakat. Lehet ugyan arra is találni jeleket, hogy ez túlzott óvatosság volt, utólag már mindenesetre nehéz lesz igazságot tenni.

Az sem biztos, hogy sikerülhet a bankokat erőteljesebb felügyelet révén a marzsok csökkentésére bírni. A pénzügyi innováció ugyanis mindig kifizetődő lesz, így megéri majd oda csoportosítani a jó munkaerőt és az egyéb erőforrásokat. Szinte az egyetlen, valóban hatékony önvédelmi eszköz marad a hazai szereplők számára a pénzügyi kultúra és tudatosság fejlesztése. Ezt még tanulni kell.