"Ismét kezdhetünk aggódni az árak miatt"

Tavaly, amikor nyilvánosságra hozták a júliusi áfaemelésről szóló döntést, arra számítottak a szakértők, hogy akár 8 százalékig elmehet a drágulási ütem. Örömmel konstatálták aztán, hogy ez nem következett be, sőt 2009 végén a legtöbben már 3 százalékos cél alatti drágulást vizionáltak, amit itthon még csak a 2006-os áfacsökkentést követően láttunk, és akkor sem valami sokáig.

Az idei első hónapok azonban nem egészen a tervek szerint alakultak, ismét kezdhetünk aggódni az árak miatt. Megérkezett ugyanis az a külső sokk, amelyre rendszerint nem számítunk, habár minden három-négy évben szembesülünk eggyel. Az olajár ismét vészesen közelíti a hordónkénti 100 dollárt, ráadásul most a forint árfolyama sem igazán segít a probléma kezelésében. És ha mindez nem lenne elég nagy gond, hát rátettünk még egy lapáttal, s a hatósági árakat, az áfát és a jövedéki adót is megemeltük.

Történelmi esélyt szalaszthatunk el, az infláció ugyanis nagy részben a fejekben dől el. Ha az emberek drágulásra számítanak, akkor a bérből élők alapból is fizetésemelést kérnek, a vállalkozók pedig megemelik az áraikat, biztos, ami biztos. Ebből a spirálból vagy hosszú évek munkájával, vagy a mostani szerencsés helyzethez hasonlót kihasználva lehetne kitörni. Úgy viszont nem fog menni, ha a fiskális politika a monetáris ellen dolgozik.

A legtöbben ugyan legyintenek csak az inflációra, mondván, van nagyobb gondunk is. Csakhogy éppen a magas áremelkedés miatt szállt el például az alapkamatunk, vonzóvá téve ezzel a devizahiteleket, ami megnövelte a sebezhetőségünket, éppen a válság kitörése előtt. Meglátjuk, az új kormány komolyan veszi-e végre az árak megfékezésének a feladatát, vagy muszáj még pár leckét kapnunk.