Jövőre több pénz maradhat zsebben

A nyugdíjcélú lakossági előtakarékosság évek óta szerepel a pénzügyi szolgáltatók és közvetítők kommunikációjában, ám úgy látjuk, ennek valódi szerepe és fontossága gyakran elvész a társadalmi vitákban. Pedig a belső megtakarítások növelése korántsem csak a pénzügyi szektor üzleti eredményeinek a hizlalását szolgálja. Mértéke jelentős befolyással van az államháztartásra és a lakosság jövőbeni megélhetésére, elégedettségére. A bomba ketyeg: megtakarítás nélkül ma és különösen a jövőben nem lehet jól megélni a nyugdíjaskort, hiszen az állami ellátás mindössze töredékét fedezi annak az összegnek, amely a nyugdíjaskori tisztes megélhetéshez szükséges. „Tégy félre okosan” – ebben az össztársadalmi társasjátékban minden szereplőnek együtt kell működnie azért, hogy a nyugdíjkérdés ne váljék megoldatlan társadalmi dilemmává, és a megtakarítások folyamatosan növekedjenek. Ez jó az államnak, jó a lakosságnak és jó a piaci szereplőknek is.

Miközben Magyarországon a GDP százalékában meghatározott nyugdíjcélú kiadások jóval meghaladják az OECD átlagát, a munkavállalók tisztában vannak azzal, hogy a nyugdíjukból nem tudják majd fenntartani megszokott életszínvonalukat. Ugyanakkor egyelőre csak kevesekben tudatosult: egyéni felelősségük is van abban, hogy a hosszú távú megtakarítási lehetőségek közül kiválasszák azokat, amelyek később biztosítják a megszokotthoz hasonló életszínvonal fenntartását. A többség mindennek dacára még mindig az államtól várja a nyugdíjkérdés megoldását. De milyen mozgástere van az államnak? A mindenkori nyugdíjak megemelése a népesség drámai fogyását ismerve nem kivitelezhető. Sokat tehetne viszont az állam a megtakarítási hajlandóság növeléséért, a megtakarítások ösztönzéséért. Annál is inkább, mert ez, vagyis a belső megtakarítások állományának növelése az államháztartás helyzetének viszonylatában sem elhanyagolható szempont. Ezzel csökkenne a külfölddel szembeni hitelfüggőségünk (akár az államháztartás finanszírozásánál, akár a lakossági hitelezésben), és csökkenne a kiszolgáltatottságunk is.

Nem véletlen, hogy a régióban több helyen (a cseheknél, a románoknál és a lengyeleknél is) más-más módon ugyan, de állami ösztönzőkkel támogatják az öngondoskodási megoldásokat, és ez nem változott meg a gazdasági válság hatására sem. Csehországban például jelenleg négy olyan megtakarítási eszköz is van, amely állami támogatást és/vagy adókedvezményt élvez. Romániában tíz éve létezik biztosítási adókedvezmény, ráadásul ott adómentes az összes életbiztosítás hozama. A lengyeleknél a törvény nemcsak az egyéni nyugdíjszámlán eszközölt befektetésekből származó jövedelmet mentesíti a 19 százalékos személyi jövedelemadó alól, de a munkáltatói befizetés összege is adóalapot csökkentő tétel, és ez csak egy az ottani kedvezményekből.
Tény, hogy ösztönözni lehet, kényszeríteni nem. Ahhoz, hogy a hosszú távú előtakarékosság szükségét az emberek is érezzék, és tegyenek érte, csak egy eszköz az adókedvezmény vagy bármely más állami ösztönzés. Az elmúlt évek ugyanis olyan mértékben rontották meg a lakosság pénzintézetekkel való, egyébként sem felhőtlen viszonyát, és ásták alá bármilyen nyugdíjígéretek értékét, hogy a probléma ezen a ponton már a mi felelősségünk is. A kormányzati intézkedések és a pénzintézetek folyamatos együttműködése szükséges, hogy az emberek gondolkodásának – korosztálytól függetlenül – fontos részét képezze a saját jövőjükről való egyéni gondoskodás. Ez a mi közös dolgunk, és ez nem kevés.

A szerző az Aviva Életbiztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese