Negyedéves gázügyeink

Lesz-e gázár- (villanyár-, távhődíj-) emelés? Szinte nem emlékszem olyan negyedévre, amikor ez a kérdés ne szerepelt volna vezető helyen a lapok gazdasági rovataiban. Az energiahordozók árképzése jó ideje a politikusok kedvenc játéka, és bár a magam részéről nagyon szeretném, ha ez végre megváltozna, a közelmúlt fejleményei e tekintetben nem erősítették az optimizmusomat. Emlékezzünk csak márciusra, amikor az energiahivatal azóta távozott elnöke egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy szerinte kb. 16-17 százalékos gázáremelés lenne indokolt. Nem tett mást, mint behelyettesítette egy jogszabályban is rögzített árképletbe a következő negyedévre várható dollárárakat, amelynek alapján már egyszerűen számítható (lett volna) az indokolt emelés. Ugyanezt tette a Főtáv a közelmúltban a budapesti távhődíjaknál. Mindkét eset vége látványos visszakozás és az érvényes jogszabályok gyors megváltoztatása lett.
Pedig a politika valós mozgástere nem túl széles a gázárak érdemi befolyásolásában. Egy átlagos család gázszámlájának 80-85 százaléka a gáz beszerzési ára és az arra rakódó áfa. A gáz ára tehát kizárólag akkor lehet érdemben alacsonyabb, ha csökkennek az importárak vagy a forgalmi adó.
Ez utóbbi lehetőségre nem szeretnék bővebben kitérni, bár az elmúlt hónapban ez a kártékony ötlet is többször előkerült a sajtóban. Bízom benne, hogy ez nem következhet be, hiszen kevés intézkedés lenne képes hatékonyabban hiteltelenné tenni az új kormány által tervezett és széles körben propagált energiahatékonysági programokat, mint egy fosszilis energiahordozó adórendszeren keresztüli támogatása.
Ami a 80 százalékban importból származó gáz árának befolyásolását illeti, politikusaink ebbéli tevékenysége ez idáig sokkal inkább tekinthető piaczavarásnak, semmint valódi sikernek. A hazai politika legutóbb a 2008-as válság idején rettent meg az emelkedő energiaköltségektől, és döntött úgy, hogy nem ismeri el a gázimport növekvő költségeit. És bár a válság hatására 2009-ben összeomlott az európai gázpiac, a jellemző európai gázárak közel 40 százalékkal maradtak alatta a 2008. évinek, ebből Magyarországon a fogyasztók vajmi keveset éreztek. A kormány ugyanis 2009 nyarán kénytelen volt több mint 60 milliárd forint „kompenzációt” jóváhagyni a magyarországi gázimportőr E.On részére, az előző évi elmaradt áremelések ellentételezéseként. Amikor az egész világon csökkentek a gázárak, mi ezt a korábbi „hitelt” törlesztettük hónapról hónapra a gázszámlánkban.
Az idén megállt a gázárak további zuhanása. Az első fél évről rendelkezésre álló európai adatok már csupán 6 százalékos árcsökkenést mutatnak dollárban, de az Egyesült Államokban és a távol-keleti piacokon már kifejezetten erős, két számjegyű drágulás figyelhető meg. A hozzánk legközelebbi osztrák gáztőzsdén az energiahordozó utolsó augusztusi kötésárai több mint 50 százalékkal magasabbak, mint az év elején voltak! Közben a forint január óta 16 százalékkal értékelődött le a dollárral és 5 százalékkal az euróval szemben.
Bár a kormány bejelentette, hogy minden elemében felülvizsgálja az energiahordozók árképzését, illúzió azt várni, hogy a jelenlegi piaci környezetben a Gazprom árat csökkentene Magyarország felé. Ráadásul a helyzet még akkor sem lenne egyszerű, ha Fellegi miniszter úrnak sikerült volna múlt heti moszkvai tárgyalásain erre ösztönöznie az orosz gázóriást, hiszen a Gazprom közvetlenül nem Magyarországgal, hanem az E.Onnal áll szerződéses kapcsolatban.
Lehet-e vajon racionális tere ilyen körülmények között a „nem lesz áremelés” propagandájának? Közgazdaságilag aligha vitatható, hogy indokolt lenne a gázárak növekedése, ha ez nem történik meg, az bizonyosan politikai indokokkal magyarázható. De ehhez már hozzászoktunk. Mint ahogy ahhoz is, ha jövőre újra törlesztenünk kell a politikai ígéretekkel együtt járó „gázárhitelt”.

A szerző a Force Motrice partnere