Átláthatóbb biztosítók

A számviteli szabványok alkotói évekig távol tartották magukat a biztosítási számviteltől, mondván, hogy annak megértése rendkívül bonyolult a kívülállók számára. A biztosítás tulajdonképpen nem más, mint a fogadás kifinomultabb formája – azaz valami, ami vagy bekövetkezik, vagy sem, vagy egészen biztos, hogy be fog következni, viszont senki sem tudja, mikor. A számviteli szakemberek pedig mindig is idegenkedtek a bizonytalanságtól…
Bár az IASB előtt működő szabványalkotó testület, a Nemzetközi Számviteli Szabványok Bizottsága (IASC) korábban már elindított egy biztosítási projektet, az mégsem alkotott olyan szabványt, amely a biztosítási szerződések elszámolását szabályozza. Az 1998-as ázsiai válság nyomán felmerült egy megbízható globális számviteli szabványrendszer kialakításának igénye, ezért az IASC helyett egy új testületet állítottak fel, az IASB-t. Az a szóbeszéd járta, hogy az új testület áttekintette az IASC biztosítási projektjét, majd úgy döntött, hogy mivel túlságosan bonyolult annak megértése, így bár elkötelezte magát egy új biztosítási projekt megvalósítása mellett, más, számára fontosabb területeknek szentelte a figyelmét.
A testület biztosítási projektjének első szakaszát volt hivatott lezárni a 2004 márciusában napvilágot látott IFRS 4 „biztosítási szerződések”. A szabvány tartalmazta a biztosítási szerződés alapvető meghatározását, megtiltotta a túlzott mértékű tartalékolást (amely hagyományosan az eredmény manipulálására volt alkalmas), és tiltotta az érvényben lévő számviteli politikák módosítását, amennyiben a módosítás kevésbé valós vagy megbízható bemutatást eredményezett volna. Ezeken túlmenően azonban mással nem igazán segítette a biztosítási számvitel átláthatóbbá tételét.
Több mint hat év telt el, amíg az új tervezet elkészült. Szakmai körökben azt beszélik, hogy a most megjelent tervezet nem sokban különbözik az IASC 1998-ban befejezett munkájának eredményétől, amelyet utódja korábban érthetetlennek ítélt meg. Amennyiben a tervezetet szabványként bocsátják ki, az forradalmasítja a számvitelt a biztosítótársaságok számára, sőt azokon kívül más társaságok elszámolásait is befolyásolja majd. Ennek oka az, hogy a biztosítási szerződések fogalma mostantól minden pénzügyi garanciát is tartalmaz, így a szabályozás érinti a bankokat és sok nem pénzintézeti társaságot is.
Az eredménykimutatás összeállítása jelentősen eltér majd a jelenlegi gyakorlattól. Nem szerepelnek benne a biztosítási díjbevételek, illetve a kárráfordítások sorok. Ehelyett az eredmény számításakor a következő tényezőket veszik figyelembe: becsült cash flow-k, a pénz időértéke, kockázati kiigazítás és megmaradt haszon.
Jó hír, hogy ez a megközelítés közel áll az Európai Unió Szolvencia II szabályrendszeréhez, noha teljesen nem egyezik meg azzal. Így tehát, mire ezt a szabványt bevezetik – ez nem várható 2013 előtt –, már az adatok és rendszerek jelentős része rendelkezésre fog állni. A rossz hír viszont az, hogy a Magyarországhoz hasonló országokban működő biztosítótársaságok esetében – amelyek számára az IFRS alkalmazása nem követelmény és nem is megengedett – a keletkező többletmunka miatt növekszenek az adminisztrációs költségek. Mindezt vagy a biztosítást igénybe vevő ügyfél fogja megfizetni, vagy az államháztartás sínyli meg alacsonyabb mértékű társasági adó fizetése miatt. Emellett előfordulhat, hogy a biztosítótársaságok vezetőségét kényelmetlenül érinti, hogy eredményeik sokkal inkább ingadozók és kevésbé előre jelezhetők lesznek.

A szerző a PricewaterhouseCoopers CEE régióbeli technikai kérdésekkel foglalkozó könyvvizsgálati cégtársa