Az első Orbán-kormány megszüntette, a második visszaállítja

Az első Orbán-kormány megszüntette, a második meg visszaállítja – könnyen kialakulhat ez a helyzet Magyarországon a jövő évtől. A kötelező kamarai tagságról van szó. Jól lobbiznak a kamarák, ügyesen kihasználva az új kormányhoz fűződő szoros (politikai) kapcsolatukat – vállalkozói körökben egyszerűen csak így kommentálják azt az egyre biztosabbnak látszó hírt, hogy visszahoznák a kötelező tagságot. Kamarai oldalról teljesen logikus ez a törekvés.

A megszüntetés évében, 2000-ben a területi kamarák tagjainak száma elérte a 463 ezret – ez a szám mára a Világgazdaság egy korábbi cikke szerint 43 ezresre apadt. Micsoda különbség! Hát persze hogy egészen más lobbierőt, más gazdasági hatalmat, szakmai tekintélyt jelent egy több százezres szervezet. Még akkor is, ha a tagok nem meggyőződésből fizették az előírt tagdíjat, hanem jogszabályi kényszerből. Ez akkoriban feketén-fehéren kiderült. Abban a pillanatban, amikor felmerült a kötelező jelleg megszüntetésének az esélye, vállalkozások százai egyszerűen nem fizették tovább a tagdíjat. És rögtön kapták a dörgedelmes felszólítást, amelyben büntetéssel, perrel, végrehajtással ijesztgették a hirtelen önérzetre ébredt vállalkozókat. Hiba volt az akkori bekeményítés, bár tény, a kamarák alól a kormányzat egy pillanat alatt kihúzta a biztos megmaradás anyagi alapját. Aztán persze a kamarák túlélték a csapást, de az elmúlt tíz évben sem tudták visszanyerni az akkor nagyra duzzadt befolyásukat.

És most újra itt az esély. A hibázásra is. Kikényszerített tagságnak nincs túl sok értelme. Egy olyan szervezetnek kicsi a tekintélye, amely elvileg a vállalatokért, vállalkozókért létezne, azok akarata ellenére. Most kellene bölcsen mértéktartónak lenni, s hosszú távon, üzleti szolgáltatásokkal megalapozni a hasznosság, a nélkülözhetetlenség érzetét. A kormány ehhez biztosan partner lenne. Átadna olyan állami, a vállalkozásoknak fontos funkciókat, melyekért fizetne is a kamaráknak. Azok pedig e szolgáltatásokat használhatnák fel mézesmadzagként a vállalatok felé. Igaz, ez lassan beérő modell, de biztosítaná a tagság és a szervezet közötti jó viszonyt. S ez sokat érhet hosszú távon. Ennek lenne értelme.
Annak haszna viszont kérdéses, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) javasol: a kötelező tagságot nem támogatják, de a kötelező regisztrációt igen. Minek is?

A cégbíróságok nyilvántartják a vállalkozásokat, ott minden adat megvan. Ha ez kell a kamarai szerep erősítéséhez, akkor valahogy az adatok átáramlását vagy közös nyilvántartását kellene megoldani. Semmiképpen nem úgy, hogy itt is, ott is regisztrálják a cégeket. Ez párhuzamos adminisztrációt, a bürokrácia növekedését eredményezné. Hogy akkor miért javasolja a VOSZ a kötelező regisztrációt? Állásfoglalásukból kitetszik, hogy az „élni és élni hagyni” elvet követik. És a kormányhoz fűződő jó viszonyt sem akarják veszélyeztetni. Erősödjön a kamara, de maradjon meg gazdasági önkormányzati jellege s a szigorú vállalkozói kontroll. Átalakulhat a kamarai rendszer, ezt támogatják, de egyértelműen rögzítenék, hogy a szociális érdekegyeztetésben, például az Országos Érdekegyeztető Tanács munkájában ezentúl sem vehet részt. Hoppá! Erről idáig nem is volt szó. Vagy mégis?

Hétfőn az új kormány megalakulása óta először összeült az Országos Érdekegyeztető Tanács. A kormány nagy erőkkel vonult fel – miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes, miniszter, államtitkár –, s a munkaadók-munkavállalók oldaláról is mindenki ott volt, akinek ott kellett lennie. Merthogy tudható volt, a kormány átalakítaná az érdekegyeztetés jelenlegi formáját. Hogyan? Ez még rejtély, de a mozaikkockákból akár össze is rakható egy kép. Orbán Viktor az ülésen leszögezte: nem tekintik kőbe vésettnek az érdekegyeztetés jelenlegi formáját, mint ahogy az előző kormánnyal kötött megállapodásokat sem… A kamarai rendszer átalakítása, erősítése is kormányzati szándék. És ha a kettő között van némi kapcsolat?

A VOSZ mintha ráérzett volna a lehetséges veszélyekre, ezért felajánlotta a regisztrációs áldozatot. Hátha ennyi elég, s a kamara nem nyomul be a munkáltatói felségterületre. A többi munkaadói szervezet még nem szólalt meg. A Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségében a tagszervezetek véleményét gyűjtik. Aztán majd összegeznek. A többiek még hallgatnak. Talán lobbiznak, helyezkednek. A háttérben.

A szerző a Világgazdaság főmunkatársa